Párizs, 2024Márton Viviana győzött a döntőben

2024. augusztus 10., szombat, Sport

A tekvandósok 67 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Márton Viviana a fináléban magabiztosan, mindkét menetet megnyerve 2–0-ra győzött, ezzel aranyérmet szerzett pénteken a párizsi olimpián. A 18 éves sportoló a magyar tekvandó történetének első olimpiai érmét nyerte.

  • Márton Viviana. Fotó: MTI / Illyés Tibor
    Márton Viviana. Fotó: MTI / Illyés Tibor

A magyar már elsőre nagyon komoly kihívással került szembe, a riói és tokiói olimpia elefántcsontparti bronzérmese, Ruth Gbagbi ellen döntő menetben harcolta ki a továbbjutást. A negyeddöntőben az amerikai Kristina Teachout felett diadalmaskodott (2–1), majd az elődöntőben a belga Sarah Chaari következett, akit parádés teljesítménnyel vert. A fináléban a 22 éves szerb Aleksandra Perišić várt rá, aki a felnőtteknél is komoly eredménysorral büszkélkedhet.

A döntő elején mindkét sportoló megfontolt volt, az első percben távolról indított rúgásokkal próbálkoztak, ám nem jártak sikerrel, majd váratlanul Márton fejrúgást villantott (3–0). Ezek után Perišić többet vállalkozott, azonban a magyar minden próbálkozását védte, aztán 15 másodperccel a szakasz vége előtt testre rúgott és növelte előnyét (5–0), a hátralévő időben pedig semmi nem befolyásolta a szakaszsikerét (7–1).

A pihenő után a szerb talált testre (0–2), amire Márton szép rúgással válaszolva egyenlített. A magyar koncentrált maradt a folytatásra is, 51 másodperccel a vége előtt egy újabb testrúgást vitt be (4–2), amivel nagyon közel került az aranyéremhez. Perišić a hajrában tanácstalannak tűnt, indításait a magyar sportoló hárította, ráadásul az intést is elkerülte, így magabiztosan kivédekezte az utolsó másodperceket, majd önfeledt ünneplésbe kezdett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 280
szavazógép
2024-08-09: Sport - :

Ezüstérmet szerzett Nádas Bence és Tótka Sándor (Párizs, 2024)

Nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet szerzett pénteken a Nádas Bence, Tótka Sándor kajak páros 500 méteren a párizsi olimpián.
2024-08-10: Sport - :

Csipes Tamara egyesben is szenzációsan versenyzett (Párizs, 2024)

Csipes Tamara – akárcsak három éve, Tokióban – ezüstérmet nyert szombaton a női kajakosok 500 méteres versenyében a párizsi olimpián, így a 34 éves sportoló harmadszor állhatott dobogóra a francia fővárosban. A döntő másik magyar résztvevője, Gazsó Alida Dóra hatodik lett.