A Barót első írásos említésének 800. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi kulturális hét pénteken este a baróti református altemplomban a képzőművészeti kiállítás megnyitójával zárult, melyen baróti születésű képzőművészek alkotásaiból válogattak a szervezők.
A kiállításmegnyitó első mozzanataként Tókos Imre és ifj. Krizbai Imre közös gitárjátékát hallhatta a közönség, majd Tordai Árpád református lelkész és Benedek-Huszár János polgármester köszöntötte a jelenlevőket. A képzőművészek közül Incze Mózes festőművész és Pethő Hunor szobrász maguk szóltak a jelenlevőkhöz, míg a 2006-ban elhunyt Bodosi Dániel festőművész munkáiról lánya, Darvas Annamária, illetve a 2021-ben meghalt Gyulai Líviusz grafikusművész életéről özvegye, Vennes Emmy beszélt. Mint mondta a kiállításmegnyitón, úgy döntött: világgá fogja kürtölni, hogy Erdővidéken micsoda értékek vannak. „Gyulai Líviusz szíve közepe volt Erdővidék. Úgy döntöttem, az itteni értékek hírét, amíg élek, hirdetni fogom” – hangoztatta.
A Demeter Zoltán művelődésszervező által megálmodott és létrehozott tárlat megnyitója után házigazdák és vendégek ünnepi hangulatban, egy pohár bor mellett vehették szemügyre az alkotásokat, és folytathatták a beszélgetést művészetekről, a város életéről.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.