Lángba borult a gép a becsapódás után. A légügyi hatóságok szerint a 74 férőhelyes gépen 44 utas és négyfős személyzet tartózkodott. Az érintett megye vezetése sajtótájékoztatón közölte, hogy mindannyian életüket veszítették, és egy földön tartózkodó ember is meghalt — számolt be a New York Times. A CNN szerint könnyebb sérülésekkel kórházba vittek további két embert, akik a földön tartózkodtak. Erie megye vezetője, Chris Collins azt mondta, hogy a Continental gépe 10 óra 20 körül zuhant le, öt perccel a tervezett landolás előtt. Egy lakóházba csapódott, és az épülettel együtt lángokba borult. Collins szerint további 12 házból kiköltöztették az embereket. Az egyelőre nem világos, hogy tartózkodott-e valaki abban az épületben, amelybe a repülő becsapódott. Nem tudni azt sem, hogy milyen okból zuhant le a Continental 3407-es számú járata.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.