Hozzávalók: 1 kisebb füstölt, pácolt kakas, 80 dkg sertésköröm, 2 kg savanyú káposzta, 20 dkg szalonna, 8 fej hagyma, 50 dkg gomba, só, bors, fehér bors, babérlevél, ételízesítő, a szalonna zsírja, a köröm főzőleve, húslevesalaplé.
Elkészítése. A füstölt, pácolt kakast darabokra vágjuk, és a húslevesalaplében előfőzzük. A szalonnát kockára vágjuk, a hagymát megdinszteljük, rátesszük az összevágott, kimosott savanyú káposztát és 45 percig főzzük.
A gombát negyedekre vágjuk, 1 kanál zsíron, hagymán megdinszteljük. A sertéskörmöt hagymás, borsos vízben babérlevéllel előfőzzük. A káposztát megfűszerezzük (1 kiskanál só, 1 kiskanál fehér bors, 6–7 db babérlevél, 1 evőkanál vegeta keverékével). Az előfőzött hozzávalókat kacsasütő tálba rétegezzük: 3–4 cm vastag káposzta ágyra az előfőzött körmöt sorba rakjuk, a darabokra vágott kakast rárétegezzük, ráborítjuk a dinsztelt gombát, beborítjuk a maradék káposztával és ráöntjük a levét is. Lefedve 3 órát sütjük 180 Celsius-fokos sütőben. Az utolsó órában levesszük a fedőt, és kisebb lángon megpirítjuk a tetejét.
Tipp: a káposzta szereti a sok hagymát.
Elkészítési idő: 4 óra
Mennyiség: 6 személy
Megjelent a 100 dabasi recept férfiasan című kötetben. Tortoma Kiadó. A kötet megrendelhető a www.tortoma.ro oldalon, megvásárolható könyvesboltokban és a Háromszék lapárudáiban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.