A Volkswagen tovább halasztja Trinity névre keresztelt elektromos modelljének gyártását – értesült a dpa hírügynökség a cég belső forrásaitól. A tervezett modell így legkorábban 2030-ban készülhet el az eredetileg tervezett 2026-os piacra dobás helyett.
Oliver Blume, a konszern vezérigazgatója nem sokkal hivatalba lépése után legalább másfél évvel elhalasztotta a bevezetést, hogy több időt biztosítson a járműelektronikai szoftverek fejlesztéséhez – írta korábban a Handelsblatt. A halasztás oka valószínűleg az elektromos autók iránti gyengülő keresletben és a Volkswagen költségcsökkentési programjában együtt keresendő. A konszern nyeresége a második negyedévben négy százalékkal, 3,63 milliárd euróra csökkent. Blume a hónap elején kijelentette: „Most minden a költségekről, költségekről és költségekről szól. Elsősorban a Volkswagennél, de az összes többi márkánál is.”
A korábbi konszernvezér, Herbert Diess saját zászlóshajó-projektjeként a wolfsburgi gyárban szerette volna megépíttetni a Trinity modellt, amely azonban végül a VW e-autó úttörőjének számító Zwickauban készül majd el. Ezzel a mintegy 10 ezer alkalmazottat foglalkoztató telephely fogja a konszern új SSP-járműplatformját is használni. A Volkswagen-részvények árfolyama közel 1 százalékot csökkent a múlt hétfői záráshoz képest. Elmondható az is, hogy Európa vezető autógyártója rendkívül gyengén teljesít, idén a vállalat árfolyama már közel 18 százalékot zuhant.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.