Július 25. és 28. között immár harmadik alkalommal zajlott a sepsiszentgyörgyi és környékbeli nagycsaládosok tábora a Nagycsaládosok Oázisa Egyesület szervezésében. A helyszín, az előző évekhez hasonlóan, a középajtai Fűzi-tó maradt, ahol idén 32 nagycsalád és 103 gyermek örülhetett az együttlétnek. Az idei tábor mottója, amint azt a fő szervező, Bucsi Zsolt Tamás vártemplomi lelkipásztor elmondta, az Állandó megújulásban jelige volt.
Első nap, miután mindenkinek sikerült megérkeznie és elhelyezkednie, az egyesület elnöke köszöntötte a visszatérő és az új résztvevőket, és mindenki röviden beszámolt arról, mi történt a családjával az elmúlt egy évben. Ismerős arcok köszöntötték egymást, jó érzés volt megmártózni a meghittség és összetartozás közösség nyújtotta élményében.
A péntek délelőtt Bucsi Zsolt Tamás lelkipásztor, mentálhigiénés szakember interaktív előadásával indult, aki arra kérte a szülőket, házaspárokat, írják össze a házasságukban felbukkanó negatív és pozitív dolgokat, majd, ha szeretnék, osszák meg a többi résztvevővel. Érdekes volt megtapasztalni, hogy nagyjából közös motívumok bukkantak fel: a negatív részen a nézeteltérések a gyermeknevelésben, az otthonról hozott minták, anyós negatív befolyása, időhiány, eltérő munkaprogramok, temperamentumbeli különbségek, a kommunikáció hiánya, háztartási feladatok leosztása. Ezeket ellensúlyozta a közös problémamegoldás, az énidő megléte, a szeretet, a hála, egymás támogatása és segítése. A lelkipásztor azzal összegezte az őszinte megosztásokat, hogy a házasságban létfontosságú az egészséges helyzetfelismerés, társunk (és gyerekeink) szeretetnyelvének felismerése és a jó helyen – Istennél – való töltekezés.
A délutáni tapasztalatcsere a Pap Adolf és Balázs Réka családterapeuta házaspár interaktív beszélgetésével folytatódott, akik felhívták a figyelmet arra, hogy a mai társadalomban „elfogytak” a hagyományos szülői minták, és a zárt, biztonságot nyújtó kis társadalmak már nem tudnak megtartó erőként működni. Az aktuális, értékvesztett társadalomban minden családnak egyénileg kell szembenéznie a napi kísértésekkel, démonokkal. A házaspár a legnagyobb problémaként azokat emelte ki, hogy kapcsolataink ápolásával, megtartásával magunkra maradtunk, nehéz elköteleződnünk, elégedettnek lennünk és mintául szolgálnunk a gyerekeink számára. Tudatában kell lennünk, hogy szavainknak, viselkedésünknek súlya van, és a legnagyobb kincs, amit a gyerekeinknek adhatunk, az egy jó párkapcsolati minta. Ahhoz, hogy rendben legyünk önmagunkkal, és jól tudjuk működtetni a családi rendszert, hinni kell a spirituális értékekben, töltekezni kell általuk, hiszen ezek segítenek gyógyulni, rendbe tenni a párkapcsolatunkat, megtartani az egyensúlyt.
A szombati napon a családok egy művészeti tevékenység által kapcsolódhattak ki. A Dóczé Boglárka által vezetett bútorfestés során minden családnak sikerült egy kis madáretetőt elkészítenie, és ugyanakkor megismerkednie a hazánkban élő madarakkal, amelyeket kivetítőn mutatott be a foglalkozásvezető. Délután Langer Rozi mentálhigiénés szakember, leendő mindfulness-oktató mutatott rá arra, milyen fontos az olyan alkalmak keresése, amikor elidőzhetünk a tudatos jelenlétben. Ha egy cselekvésben jelen tudunk lenni az öt érzékszervünkön keresztül, ha a figyelmünket úgy tudjuk irányítani, hogy a pozitív dolgokra koncentráljunk, akkor javulhat a problémamegoldó képességünk és az életminőségünk is.
A tábori együttlét ideje alatt elkészült egy imakarkötő is, amelynek kis színes gyöngyei emlékeztettek pár fontos dologra az életünkben: bűneink megvallásának fontosságára, a szívünkben érzett hálára, a teremtett világ iránti tiszteletre, kapcsolatainkra, az önmagunkkal való törődésre, Istenre való odafigyelésre, és arra, hogy bátran éljünk és ne aggódjunk, ne féljünk: „Mert nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2 Timóteus 1:7) A karkötők készítőit minden „állomásnál”, azaz házikónál ilyen idézetek, imák segítették a megértésben.
A szervezők délelőtt és délután a táborozó családok gyermekei számára a vártemplomi egyházközség fiataljai által felügyeletet, játékos foglalkozásokat biztosítottak. A szabad programok alatt (fürdés, jakuzzi, játszás, horgászat, íjászat, viking sakk, pingpong, filmnézés, a péntek esti táncház és a szombat esti tábortűz) a családok ismerkedhettek, tapasztalatokat cserélhettek, emellett a foglalkozások előtti közös éneklésnek is közösségkovácsoló hatása volt.
A tábort a Bucsi Zsolt Tamás lelkipásztor által tartott hálaadó istentisztelet zárta, amelyben újra megemlítették a tábort végigkísérő fontos gondolatokat: az elcsendesülés, töltődés fontossága, az erőforrások megkeresése és igénybevétele, a keresztény értékek szem előtt tartása, amelyek segítenek az állandó megújulásban, a tudatos életvitelben.
Köszönjük mindazok támogatását, akik nélkül mindez nem valósulhatott volna meg: Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, Kovászna Megye Tanácsának, Sepsiszentgyörgy Vártemplomi Egyházközségének, a Communitas Alapítványnak, valamint Berszány Tibor, Szőcs Gyula, Bálint József, Horváth M. Attila, Gecse Olga vállalkozóknak.
Gál Judit
nagycsaládos édesanya
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.