Harmadik alkalommal szerveztünk tábort a citerázni tanuló, népi kultúrát kedvelő gyerekeknek Sepsibükszádon augusztus 5–10. között.
A helyi Harmat citerazenekar tagjai és vezetőjük, Gergely Ágnes tanítónő vendégül látták a tusnádfürdői, csíkmenasági, csíkszentdomokosi citerázó gyerekeket és a magyarországi Báti Istvánt családjával együtt. Mindennap új énekeket tanulhattak a résztvevők. Báti István és Fábián Salamon Ildikó szaktudással, türelemmel, szeretettel segítette a gyerekeket a citerázásban.
A tanulás mellett szórakozásra is volt lehetőség: kézműveskedés, társasjátékok, szabadtéri játékok, kirándulás is volt a programban. Öröm volt hallani, hogy mosogatás vagy túrázás közben is felcsendült a népdal a vidám csapattagok között.
A záró előadáson szülők, barátok, meghívottak voltak jelen. Érdeklődéssel hallgatták a bodrogközi énekeket és a gyimesi katonadalokat a citerások előadásában. Ezt a műsort a közelgő falunapon is elő fogják adni a gyerekek.
A tábor az RMDSZ, a Communitas Alapítvány, a helyi önkormányzat, a Mikes Ármin Általános Iskola, a Bükszádi Gyermekvár Alapítvány és a szülők támogatásával valósult meg.
Boér Rozália
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.