Újabb vád a Tate fivérek ellen

2024. augusztus 22., csütörtök, Belföld

Újabb ügyben indult bűnvádi eljárás a nemi erőszak és emberkereskedelem gyanújával korábban már bíróság elé állított Andrew Tate brit-amerikai állampolgárságú influenszer és testvére, Tristan ellen.

  • Fotó: Facebook / Andrew Tate
    Fotó: Facebook / Andrew Tate

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) tegnap négy bukaresti és Ilfov megyei helyszínen – köztük a Tate fivérek Ilfov megyei rezidenciáján – tartott házkutatást. A vádhatóság közleménye szerint a bűnvádi eljárást bűnszövetkezet létrehozása, kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélés, illetve emberkereskedelem és pénzmosás gyanújával indították.

A testvérpárt és feltételezett bűntársaikat 2022. december 30-án tartóztatták le először Bukarest Voluntari nevű elővárosában, tavaly júniusban pedig bíróság elé is kerültek, ahol nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és bűnszövetkezet létrehozásával vádolják őket. Az influenszer és testvére három hónapot töltött előzetes letartóztatásban, később házi őrizetbe kerültek, tavaly augusztus óta pedig hatósági felügyelet alatt állnak, és nem hagyhatják el Romániát.

A vádirat szerint a Tate fivérek az általuk elcsábított fiatal lányokat egy Bukaresthez közeli villában tartották fogva, szexuális tartalmú videók készítésére kényszerítették őket, amelyeket feltöltöttek az internetre, ebből pedig jelentős bevételük származott. Az egykori kickboxos Tate fivérek bejegyzéseit több millióan követik az X-en, büntetőperüket is nemzetközi médiafigyelem kíséri.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2024-08-22: Belföld - :

Kelemen szerint esélyes Ciolacu

Az RMDSZ elnöke szerint nem meglepő Marcel Ciolacu miniszterelnök bejelentése, miszerint versenybe száll az államelnöki tisztségért. Kelemen Hunor úgy véli, a szociáldemokrata pártelnök biztosan bejut a második fordulóba, ahol Elena Lasconi lehet az ellenfele.
2024-08-22: Belföld - :

Garantáltan 1281 lej a nyugdíjküszöb

Szeptember elsejétől a szociális juttatásra jogosult nyugdíjasok az újraszámolt összegtől függetlenül továbbra is megkapják az 1281 lejes garantált minimális nyugdíjat – pontosított tegnap a munkaügyi minisztérium.