Az Ignácz Rózsa utcában jóval határidő előtt befejezték az Országos Lakásépítési Ügynökség (ANL) finanszírozásával épített 16 lakrészes bérházat. Az állami lakásokat fiatal családoknak adják majd bérbe törvény által előírt feltételek betartásával.
A bérházat tavaly május 15-én kezdték építeni, a munkálatok kivitelezési határideje 2026. május 14. volt, ám a sepsiszentgyörgyi Conico építkezési cég a határidő előtt majdnem két évvel befejezte a 5,8 millió lej értékű állami beruházást.
Ami még hátravan, az az épület csatlakoztatása az utcai gázvezetékhez. De mint Gyerő József polgármestertől megtudtuk, a gázszolgáltató packázik, egy sor olyan bürokratikus intézkedést követel, ami késlelteti a bérház mellett haladó utcai gázvezetékre való csatlakozást.
Pedig az épület átadását már sokan várják, ugyanis az utóbbi 25 évben Kovásznán nem épültek állami lakások. Ezekre már régóta nagy az igény a fürdővárosban, egyrészt szakemberek részéről, akik sokszor azért nem vállaltak állást a helyi közegészségügyi, oktatási és közigazgatási intézményekben, mert a város nem tudott lakást biztosítani számukra, másrészt kovásznai fiatal családok részéről, akik a helyi alacsony jövedelmek mellett önerőből nem tudnak saját otthont építeni maguknak, kénytelenek a szülőkkel együtt élni vagy külföldre vándorolni.
Amint a polgármester elmondta, néhányan már nála is érdeklődtek a lakások iránt, de tájékoztatta őket, hogy azok kiutalásáról a helyi tanács fog dönteni annak alapján, hogy a kérvényezők megfelelnek-e a vonatkozó törvényes feltételeknek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.