Elvitathatatlan hagyományai vannak Sepsiszentgyörgyön a tornasportnak. Köszönhető ez egy sor nagyszerű testnevelő tanárnak, mint Petrás György, Benedek Károly, Fekete Gábor, Csíki Sándor, Kovács Rozália, Demeter Miklós, Kölcze Gáspár... hogy csak néhány nevet említsek (természetesen, sokkal hosszabb a névsor), akik megalapozták a sportág alapjait, melyen aztán tovább vitték, viszik a képzeletbeli stafétát Bende József, Dobolyi Gyula — a két volt országos bajnok — és Botos Líviusz jelenlegi testnevelők, tornaedzők, na és természetesen, nem hagyhatom feledésbe veszni a nyugdíjba vonult Oláh János áldásos munkáját, a sportág újra fellendítésében szerzett érdemeit — gondolok itt egy sor nemzetközi verseny szervezésére, a férfiválogatott sorozatos edzőtáborainak ihletésére, zökkenőmentes lebonyolítására.

A tizenhat IV. ligás csapatból tizenegy nevezett — kihagyta a megmérettetés és a játék lehetőségét Ozsdola, Csernáton, Hidvég, Szentkatolna, Szitabodza és végül Bardoc, pedig nevezett —, a jelentkezők többi részét az I. ligások — Kilyén, Papolci FC, Maksa, Kőröspatak, Kökös, Szotyor, Torja, Réty — alkotta. A küzdelem a városi stadion sporttermében került megrendezésre, abban a teremben, ahol hetek óta lóg a kapukon az összeszakadozott háló. Mintha ennek a teremnek nem lenne gazdája, aki karbantartsa, gondozza... Gondolom, nem azt várja el a tulajdonos, hogy a személyzet zsebbe nyúljon, s ember elé való hálókat vásároljon. Gondolom... Tény: szégyen egy tulajdonjog ilyen felületes gyakorlása.