Marcel Ciolacu miniszterelnök a Concordia Munkáltatói Szövetség képviselőivel tartott tegnapi találkozón bejelentette: a kormány nem fontolgatja az adóemelést, és folytatja az országos adóhatóság digitalizálását, a költségvetési bevételek növelését és a közkiadások reformját.
Közölte, hogy a kormány által az Európai Bizottságnak tett javaslat a költségvetési deficit fokozatos, a következő hét évben megvalósuló csökkentését, illetve a 2025–2026-ra beütemezett nagyberuházási projektek megvalósítását tartalmazza. Ciolacu azt mondta, a deficitcsökkenésre vonatkozóan azért kértek új megállapodást az Európai Bizottságtól, mert szükség van a befektetések folytatására, a romániai ipar és a termelés támogatására. Ugyanakkor ígéretet tett, hogy az adóügyi reformról jövő évtől konzultáció indul a versenyszféra képviselőivel, és a vállalkozók megkérdezése nélkül semmiféle döntést nem hoznak az adóügyi reformmal kapcsolatosan.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.