A Junior Business Club (JBC) idei gazdasági műhelytáborát a sugásfürdői Benkő Vendégházban tartották, amely nemcsak lenyűgöző környezetével, hanem a színvonalas szakmai programjaival is vonzotta a résztvevőket. A tizenötödik jubileumi táborban közel 60 fiatal gyűlt össze, hogy meghallgassák a szakma neves képviselőit, akik Budapestről és Bukarestből érkeztek. Az előadások és műhelymunkák során a résztvevők naprakész tudással és inspirációval gazdagodhattak, miközben lehetőségük nyílt kapcsolatokat építeni és megismerni a régió szakmai közösségét – áll a szervezet beszámolójában.
A tábort Karácsony Zsolt, a JBC elnöke és Jakab István Barna, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke nyitotta meg, előadásaikban bemutatták Háromszék és a régió gazdasági helyzetét, majd rávilágítottak a következő évek várható kihívásaira és a régióban rejlő lehetőségekre.
Az előadások sorát Barta Vilmos, a Nexxon Kft. ügyvezető igazgatója, és Kelemen János, a Dragonfly Gardens és Nest Wagons cég megálmodója folytatta, akik a vállalkozások tervezési folyamatának kihívásairól és fontosságáról osztották meg tapasztalataikat, kiemelve a megfelelő tervezést és folyamatos cselekvést.
Bíró Boróka Júlia egyetemi oktató és kulturális menedzser a Benedek Elek Emlékház restaurálásáról és fenntartásáról beszélt, bemutatva, hogyan lehet ötvözni a kulturális értékek megőrzését a vállalkozói szellemmel. Boróka olyan eszközöket mutatott be, amely által egy modern országos online platformot épített a virágboltok számára. Novák Laura, a Novak Healthcare Concept tulajdonosa és ügyvezetője inspiráló előadásában a cégindítás nehézségeiről és sikereiről mesélt, életútját ismertetve kiemelte a családi értékek fontosságát és az új élmények, utazások világának motiváló hatását. Daniel Santa, a Comparty Kft. tulajdonosa a célkitűzés és a rugalmasság fontosságára hívta fel a figyelmet. Előadásában kitért a fókusz fogalmának fontosságára, amely segít abban, hogy mindig a megfelelő feladatokra helyezzük a figyelmet. Kiemelte a feladatokhoz viszonyult hozzáállás fontosságát, amely által sokkal könnyebben és hamarabb ellehet érni az eredményeket, anélkül hogy abba beletörjünk.
Karácsony Zsolt
Műhelymunkák
A tábor szakmaiságát meghatározó műhelymunkák vezetői – Hajnal Virág stratégia-, márka- és közösségépítő szakember és coach, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának stratégiai főosztályvezetője, valamint Nagy Zsolt, a Resonance Consulting tanácsadó cég alapító tulajdonosa, volt romániai távközlési és informatikai miniszter – szakmaiságukkal és tapasztalatukkal életre szóló tanácsokkal látták el a résztvevőket. Nagy Zsolt küldetésének tekinti, hogy ahol van, az a hely jobb legyen, jó irányba fejlődjön, és minél több ember együttműködését ösztönözze és támogassa, ezért is vállalta el a tábor mentori szerepét. Előadásukban a Kárpát-medencei vállalkozói közösséget, annak programjait mutatták be és ismertették a közeljövőben induló újabb mentorprogramot.
Előadások
Az előadások tematikája rendkívül változatos volt, az ökológiától a marketingstratégiákon át egészen a csillagászatig. Dani Béla, a Benkő Vendégház tulajdonosa a borvíztöltödével kapcsolatos tapasztalatairól számolt be, majd Gál László ökológus mesélt a természet és a borvíz kapcsolatáról s nyitott beszélgetést tartott a medvekérdésről és a természetvédelem fontosságáról. Gál László kifejtette, hogy a tévhitekkel ellentétben a medve nem támad ok nélkül emberre, mesélt munkájáról és eredményeiről, melyeket a medvék és a természet védelmében ért el. Az ökológusnak sikerült hiteles képet adnia a vadállatokkal való együttélés lehetőségeiről és elűznie a tévhiteket és a medvékkel kapcsolatos alaptalan félelmeket. Az első napot kapcsolatépítő borkóstoló, tábortűz és csillagnézés zárta, ahol Csere Mihály, az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület alelnöke vezette be a résztvevőket az éjszakai égbolt csodáiba.
Nagy-Magyari Zoltán és Nagy-Magyari Júlia kreatív és interaktív előadásukban a vállalkozói tudatosság és a komfortzónából való kilépés fontosságáról beszélt. Az előadó páros hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy a fiatal vállalkozók higgyenek önmagukban, merjenek kilépni a komfortzónából, és legyenek bátrak, hiszen képesek arra, hogy megvalósítsák céljaikat. Besenyei Sarolta, az IncubCenter ügyvezetője a sikeres vállalkozásvezetéshez szükséges kérdéseket boncolgatta, és olyan konkrét eszközöket mutatott be, amelyek az eredményes vállalkozó és a fenntartható vállalat alapjait fektetik le.
Jutott idő a kikapcsolódásra is
Kállai Emanuel marketingszakértő, egyetemi tanár a marketing és digitalizáció találkozásáról tartott előadást, nevezetesen arról, hogy miként lehet az online térben leggyorsabban értékesíteni. A szakértő kifejtette, hogy a marketingeljárások során fontos a reál és humán elemeket is figyelembe venni.
A tábort az egyik örökös előadó, Farkas Levente zárta. A Marketingiskola.ro alapítója a tudatos tervezés fontosságáról tartott előadást, hangsúlyozva, hogy a célkitűzések eléréséhez konkrét lépések szükségesek. Előadásában a vállalkozásban felmerülő lényeges kérdésekre és az eredményt hozó feladatokra hívta fel a figyelmet, amelyek tudatos beépítése megkönnyíti és segíti a vállalat gyors és eredményes fejlődését.
A tizenötödik Workshop gazdasági műhelytábor ismét bebizonyította, hogy mennyire fontos a fiatalok és fiatal vállalkozók számára a szakmai fejlődés, illetve egy inspiráló közösséghez való tartozás. A tartalmas előadások, a gyakorlati műhelymunkák és a természetközeli környezet együttesen teremtették meg azt az egyedülálló légkört, amelyben a résztvevők nemcsak új ismereteket szereztek, hanem bátorítást is kaptak arra, hogy merjenek nagyot álmodni és a komfortzónájukból kilépve valósítsák meg céljaikat.
Jubileumi rendezvény volt az idei
Mérleg
Karácsony Zsolt elnök közleményben készített mérleget az elmúlt másfél évtized táborairól. Eszerint több mint 700 résztvevő volt jelen a szakmai táborokon, 150 előadó osztotta meg tudását és tapasztalatát. A programok lebonyolításában 150 önkéntes segített, és 225 partner és támogató járult hozzá a sikerhez. Az előadások összesen 120 órát öleltek fel, míg a csoportos műhelymunkák során 130 órányi gyakorlati tudást és tapasztalatot szerezhettek a résztvevők.
Az idei, Tervezésből tettekbe mottóval megrendezett tábor egyértelműen tükrözi azt az elkötelezettséget, amellyel a szervezők, az előadók és résztvevők az elmúlt 15 évben hozzájárultak a vállalkozói szféra szakmai fejlődéséhez, a közösségi élethez. A jubileum alkalmából különösen fontos kiemelni, hogy a tábor sikere nemcsak a nívós előadóknak és a magas színvonalú szakmai programoknak, hanem annak a közösségnek is köszönhető, amely az évek során kialakult. A műhelymunkák visszatérő látogatói és az új táborlakók gyakran éppen itt kötik meg életük első üzleti kapcsolatait vagy találják meg azokat a mentorokat, akik később segítik őket a pályájukon. Az idei tábort a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány és Kovászna Megye Tanácsa támogatta.