Érdekes kezdeményezést jelentett be minap a Biofarm Kft. Dr. Becsek Lászlót, a mezőgazdasági termeléssel, növényvédő vegyszerek forgalmazásával, minősített búza- és burgonyavetőmagok termelésével és forgalmazásával foglalkozó cég vezetőjét a részletekről kérdeztük.
— A 2009. év februárjától elindítjuk a Victory névre keresztelt programot. Lényege, hogy a termelők díjmentesen tárolhatják búzájukat a cég erre a célra épített és felszerelt, többcellás, 6500 tonna kapacitású raktárában. A felszereltség magában foglal szárítót, gabonarostát és az EU-szabványok szerint felszerelt laboratóriumot. Az új EU-szabványok szerint kenyérgabonaként I. és II. osztályú búzát tartanak számon. Az a búza, amely nem felel meg a szabványnak, takarmánybúzának minősül. A több különböző kapacitású cella lehetővé teszi a minőség szerinti, kártevőktől védett, szakszerű tárolást. Ezáltal a megtermelt búza minőségi jellemzői a tárolási időtől függetlenül állandóak maradnak.
— Milyen időszakra szól a tárolási szerződés?
— A Victory-program keretében a termelő bármikor kiveheti a tárolt búzát, hogy az általa legmegfelelőbbnek ítélt áron értékesítse. Nincs rákényszerítve tehát arra, hogy tárolási kapacitás hiányában vagy a magas bér miatt az aratáskor érvényes alacsony piaci áron eladja a termést, sőt, arra sem, hogy megszabott ideig kötelezően raktárban tartsa terményét.
— Hogyan térül meg a cégnek a tárolási költség, egyáltalán miért éri meg egy profitorientált vállalkozásnak ingyen nyújtani szolgáltatást? — A Victory-program keretében a termelők minősített vetőbúzát és -burgonyát, valamint a termelési technológiához szükséges növényvédő vegyszereket vásárolhatnak a cégtől anélkül, hogy helyben ki kellene fizetni a vásárolt termék árát. A raktárban tárolt búza ugyanis garanciául szolgál a vásárolt termékekre. A tárolási szerződés lejártával, minden év szeptember 15-én a termelő vagy kifizeti az addig felhasznált vetőmag és vegyszer ellenértékét, vagy az akkor érvényes piaci áron megfelelő mennyiségű búzát ad át a cégnek. Az el nem adott búza a raktárban maradhat egy újabb tárolási ciklusra. Ezáltal mindenki jó jár, ráadásul a termelők kikerülhetik a banki kölcsönt, amit a jelenlegi pénzügyi és gazdasági helyzetben csak magas kamat mellett, elsőrendű ingatlannal lehet garantálni. Összefoglalva az előnyöket, a termelő díjmentesen és megfelelő minőségi körülmények között tárolhatja a búzát, szabadon értékesítheti, s a termény egyben garanciát képez minősített vetőmag és növényvédő vegyszerek beszerzésére azonnali fizetési kötelezettség nélkül. — Mikor indul a program? — A búzát minden kedden és csütörtökön vesszük át, bővebb információt a Biofarm Kft. székhelyén, Kézdivásárhelyen az Állomás utca 56. szám alatt nyújtunk kedden, szerdán és pénteken 9—12 óráig.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.