Mától szombatig az első forduló 26 mérkőzésével megkezdődik a Nemzetek Ligája negyedik idénye, amelynek lebonyolításában újabb változtatásokat eszközöltek. Románia pénteken 21.45-től Koszovóban, Magyarország pedig szombaton 21.45-től Németországban játszik.
A módosítások azt a célt szolgálják, ami a sorozat létrehozását is indokolta, azaz a barátságos találkozókat minél több tétmeccs váltsa fel. Ennek nyomán, amíg korábban az élvonalat jelentő A-divízió négy csoportgyőztese jutott a júniusi négyes döntőbe, addig a mostani kiírásban bevezették a jövő márciusban sorra kerülő negyeddöntőt, melyben a csoportelsők keresztbe játszanak a második helyezettekkel.
Szintén változást jelent az A- és B-, illetve a B- és C-divízió közötti osztályozós párharcok megjelenése, melyekre ugyancsak jövő márciusban kerül sor. A felsőbb osztály harmadik helyezettjei már nem számítanak biztos bennmaradónak, mivel osztályozós párharcot vívnak az alsóbb divízió egyik második helyezettjével. Az utolsók ugyanúgy kiesnek, az elsők pedig feljutnak, mint a korábbi szezonokban.
A Nemzetek Ligájával, ha közvetetten is, de megkezdődik a két év múlva rendezendő világbajnokság selejtezője. A sorozatból közvetlenül nem lehet kijutni a sportág csúcseseményére, csupán négy pótselejtezős helyet osztanak ki. Ezt az a négy legmagasabban rangsorolt NL-csoportgyőztes szerzi meg, amely a jövő évi hagyományos selejtezősorozatban nem végez a csoportja közvetlen kijutást jelentő első és pótselejtezőt érő második helyén sem.
Tekintve, hogy a magyarok az élvonalban szerepelnek, csoportelsőség esetén garantált lenne a pótselejtezős hely, csakhogy a papírforma alapján erre nem sok esély van, mert a nagyobb játékerőt képviselő németekkel és hollandokkal szerepelnek azonos négyesben. Az első fordulóból a portugál–horvát, a francia–olasz és az ír–angol rangadó emelkedik ki, a címvédő spanyolok pedig Szerbia vendégeként kezdenek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.