Néhány hónapja már elég egyértelmű, hogy egyre rosszabb irányba tart az ország szekere, az is világos, hogy a kormányzat ezzel tökéletesen tisztában van, és miközben próbálják finomítani, színezni a helyzetet, kénytelen-kelletlen nekiláttak a drasztikusabb intézkedéseknek. Hogy a helyzet mennyire rossz, azt jól mutatja a megszorításcsomag, amelyről már több rendben szó esett, közvitára bocsátották, illetve tegnap már rá is bólintott a kormány, összecsapva azt a korábban már szintén belengetett, inkább népszerű, mint hatékony adóamnesztiával.
A sürgősségi rendeletként elfogadott megszorításcsomag látszólag keményen megálljt parancsolna év végéig a közintézményeknek a költekezésben. A rendelkezéseket elnézve, ugyanakkor az embernek sokkalta inkább az az érzése, hogy jóval több problémát és fejetlenséget okoz majd, mint ahányat megold. Összességében nézve több intézkedés is alaposan megakaszthatja a közszféra működését és visszavetheti a fejlesztéseket, miközben egyáltalán nem garantált, hogy a várt költségcsökkentést, közpénzspórolást hozza magával.
Amint azt már korábbi megszorításoknál tapasztalhattuk, az olyan intézkedések, mint a létszámstopnak a teljes közszférára való kiterjesztése – beleértve az olyan területeket, mint az oktatás, egészségügy –, a forrásfelhasználás átgondolatlan, válogatás nélküli korlátozása mind az állami intézményeknél, mind az önkormányzatoknál, egyes, a fejlesztésekhez szükséges kiadások letiltása, és nem utolsó sorban adott pénzalapok átirányítása a kormányhoz szabad felhasználásra általában elég rossz eredményhez vezettek. Ezek ugyanis elmélyítették az adott területeken a szakemberhiányt, megakasztották, lelassították a beruházásokat, és nem utolsó sorban a közintézmények amúgy sem fényes működését is visszavetették. Nem mellékesen, mindezek kihatnak a magánszférára is, melyet a különböző pénzügyi akrobatikákkal már így is alaposan megterheltek, és várhatóan újabb nyomás alá kerülhet, tekintve az ország siralmas állapotát.
A kormány igyekezete ugyanakkor érhető, hiszen vészesen közeleg az év vége, a nyolc százalék felé kúszó költségvetési hiányból valamennyit muszáj lefaragni, ennek pedig egyik lehetséges útja a közszféra kiadásainak csökkentése. Nagy kérdés azonban, ezt feltétlenül úgy kell-e elérni, hogy közben káoszt teremtenek, szinte ellehetetlenítik az önkormányzatok és az állami intézmények működését, még több akadályt gördítenek a nem ritkán bukdácsoló beruházások, fejlesztések elé. Hab a tortán továbbá, hogy a rendeletből ismét csak kiérződik: a kormány a saját hibáinak, mulasztásainak egy részét próbálja ezáltal rendezni, az elvont forrásokat ugyanis leginkább más költségvetési lyukak tömögetésére vagy éppen a külső adósságok törlesztésére fogják felhasználni.
A legszomorúbb talán az egészben, hogy ez a megszorításcsomag, illetve az elmúlt pár hónapban bedobott hasonszőrű közpénzmentő, költségcsökkentő kezdeményezések szinte kivétel nélkül a jól ismert romániai modellt idézik, melynek lényege: a cél szentesíti az eszközt. Nem számít, mi dől, borul, törik, ha kell, menet közben is felrántják a kéziféket, csak már valahogy lassítsák legalább a szakadék felé száguldást, ha megállni nem is tudnak.
Fotó: Nagy D. István