A nyitófordulóbeli döntetlen után súlyos vereségbe szaladt bele a megyeszékhelyi Sepsi-SIC, amely hétfőn 8–1 arányban kikapott a címvédő Galaci United vendégeként a 2024–2025-ös teremlabdarúgó-bajnokság második körének zárómérkőzésén. A zöld-fehérek legközelebb szeptember 16-án lépnek pályára, 18 órától a sereghajtó Mausoleul Mărăşeşti csapatát fogadják a Sepsi Arénában.
Az új bajnoki idény első győzelmére hajtó galaciak villámrajtot vettek, hiszen az első percben Crișan révén megzörgették a háromszékiek hálóját (1–0). A folytatásban is fölényben játszott az United, a Sepsi-SIC pedig ellentámadásokra rendezkedett be. Ricardo Camara Sobral tanítványai többször is közel jártak a gólszerzéshez, tőlünk pedig Veress, Kanyó és Mánya veszélyeztetett távolról. A 14. percben André Sasse növelte a címvédő előnyét (2–0), majd nem sokkal később Crișan védhetetlen bombájával már három gólnál jártak a Duna-partiak (3–0). Az első félidő hajrájában ismét a házigazdák örülhettek, hiszen Daniel Araujo negyedszer is bevette a kapunkat (4–0).
A fordulás után egyből vészkapussal támadtak a zöld-fehérek, emellett letámadással is próbálkoztak, ám Kanyó, Gáll és Máthis kísérlete célt tévesztett. Újabb galaci találat a 26. percben született, nem sokkal később viszont már 6–0-ra alakult az állás, és mindkétszer André Sasse volt eredményes. A 29. percben Máthis közelről kapufát lőtt, majd Czintos begyűjtötte második sárgáját, és a bírók az öltözőbe küldték. Az emberelőnyt kihasználva Cojocaru a 31. percben megszerezte az United hetedik gólját, ám kevéssel később Kusztos szépített (7–1). A 36. percben André Sasse ismét beköszönt (8–1), a találkozó pedig Cojocaru és Gáll kapufáival ért véget. Súlyos vereségbe szaladt bele a Sepsi-SIC, azonban bízunk abban, hogy hétfőn javítani tud Mánya Szabolcs csapata.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 2. forduló: Galaci United–Sepsi-SIC 8–1 (4–0).
Galac, Duna Sportcsarnok. Vezette: Liviu Chiță és Laurențiu Deaconu. Galaci United: Cârdei–Daniel Araujo, Andre Sasse, Crișan, Boșneagă (cserék: Mihalache, Felipe Sasse, Crăciun, Cojocaru, Cireș, Mihai, Dima, Nastai, Trișcă). Edző: Ricardo Camara Sobral. Sepsi-SIC: Korodi–Mánya, Gáll, Máthis, Czintos (cserék: Fábián, Király, Vajna, Kanyó, Kusztos, Papp, Veress). Edző: Mánya Szabolcs. Gólszerzők: Crișan (1., 15.), André Sasse (14., 26., 27., 36.), Daniel Araujo (18.), Cojocaru (31.), illetve Kusztos (33.). Sárga lap: Nastai (17.), illetve Vajna (8.), Czintos (11., 29.). Piros lap: Czintos (29.).