Labdarúgás, SuperLigaBotoșani ellen kimászhat a gödörből a Sepsi OSK

2024. szeptember 13., péntek, Sport

Két hét szünet után folytatódik az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság. A SuperLiga kilencedik fordulójának nyitómérkőzésén a másfél hónapja nyeretlen sepsiszentgyörgyi csapat ma az utolsó előtti FC Botoșani ellen játszik a Sepsi OSK Arénában. A háromszéki együttest ideiglenesen Valentin Suciu irányítja, akinek a vezetőség bizalmat szavazott, így 2017 után ismét bizonyítási lehetőséget kap. A 18 órakor kezdődő találkozót Horia Mladinovici vezeti.

  • Fotó: Tókos Csaba
    Fotó: Tókos Csaba

A legutóbbi négy mérkőzését elvesztő székelyföldi gárda nemrég közös megegyezéssel szerződést bontott Bernd Storck vezetőedzővel, akinek a negatív eredmények és a belső konfliktusok miatt nem volt maradása, így a piros-fehér mezesek kilenc hónap után új szakember irányításával lépnek pályára. A klub vezetősége gyorsan lépett, átmenetileg házon belül oldották meg a német szakember pótlását, így a folytatásban Valentin Suciu vezetésével próbál kimászni a gödörből az együttes. A Sepsi OSK és az FC Botoșani is győzelmi kényszerben játszik, a csapatok között mindössze két pont a különbség a táblázatban: előbbi a tizenkettedik, utóbbi a tizenötödik helyről igyekszik távolabb kapaszkodni a kiesőzónától. A két alakulat huszadszor találkozik a SuperLigában, hat döntetlen mellett hatszor a háromszéki, hétszer a moldvai gárda diadalmaskodott, amelynek 2022 januárja óta nem sikerült felülmúlnia sepsiszentgyörgyi riválisát.

„Kevés idő állt rendelkezésünkre, viszont ezalatt arra összpontosítottunk, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a bajnoki szünet utáni első találkozóra, amelyet szeretnénk megnyerni. Hálás vagyok a vezetőségnek a lehetőségért, azonban nem én vagyok a legfontosabb: azért dolgozunk, hogy a labdarúgók visszakapják az önbizalmukat, illetve mérkőzésről mérkőzésre szintet lépjenek. Úgy érzem, hogy elfogadtak, a napok múlásával egyre inkább élvezettel végezték az edzéseket, mosolyogtak. Az ambíciónak és az egymás közötti versengésnek köszönhetően egyre több pozitívumot láttam, ami biztató a jövőre nézve. Úgy gondolom, hogy rendkívül nehéz meccsünk lesz, az ellenfél vezetőedzője, Liviu Ciobotariu ismeri a játékosok többségét, így ebből előnyt kovácsolhatnak, azonban mi is kielemeztük a riválist, fizikailag és taktikailag is készültünk. A klubnak mindig szüksége lesz a szurkolókra, remélem, hogy minél nagyobb számban kilátogatnak a találkozóra, a csapat mellett lesznek, amelyet serkentenek és buzdítanak” – fogalmazott Valentin Suciu.

A kilencedik forduló programja: Sepsi OSK–FC Botoșani (ma, 18 óra), Bukaresti Dinamo–Unirea Slobozia (ma, 21 óra), Gloria Buzău–Galaci Oțelul (szombat, 18.45 óra), FC Petrolul Ploiești–FC Farul Constanța (szombat, 21.30 óra), Jászvásári Poli–Universitatea Craiova (vasárnap, 18.15 óra), Kolozsvári CFR–FCSB (vasárnap, 21 óra), Aradi UTA–FC Hermannstadt (hétfő, 18 óra), FC Rapid–Kolozsvári Universitatea (hétfő, 21 óra).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 921
szavazógép
2024-09-13: Sport - Miska Brigitta:

Hazai pályán kezdi a bajnokságot a Sepsi-SIC (Női kézilabda, A-divízió)

A hétvégén kezdődik a női A-divízió 2024–2025. évi idénye, a Sepsi-SIC pedig hazai pályán kezdi a másodosztályú kézilabda-bajnokságot. Az A-csoportban szereplő sepsiszentgyörgyi csapat a nyitófordulóban szombaton 15 órától a nyáron újraalakult Hargita KK együttesét fogadja a Szabó Kati Sportcsarnokban.
2024-09-13: Sport - :

Itthon játszik a Kézdivásárhelyi SE (3. Liga)

A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában a Sepsi OSK II. idegenben, a Kézdivásárhelyi SE hazai környezetben játszik. A hibátlan megyeszékhelyi csapat ma 17 órától az Aerostar Bacău otthonában lép pályára, a felső-háromszéki alakulat szombaton 17 órától a Voința Limpeziș együttesét fogadja a Sinkovits Stadionban.