Barót önkormányzatának havi soros ülésén Benedek-Huszár János polgármester három elkezdett vagy hamarosan kezdődő beruházásról számolt be a képviselő-testületnek. Ezek között a legnagyobb az, melynek során 8,1 kilométernyi útszakaszon összesen huszonhárom kilométernyi vezeték lefektetésével újul meg a víz-, szennyvíz- és esővízhálózat.
A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik – mondotta az elöljáró, amikor arról számolt be, hogy múlt pénteken tették le az első tizenkét méteren az új csövezetet.
Az elkövetkezőkben négy csoport fog dolgozni a csőcserén a Kossuth Lajos utca alsó szakaszán és az abból nyíló utcákban. A munkálat során a csöveket elviszik a mintegy négyszáz ház telekhatáráig, aknákat építenek, új, modern mérőórákat szerelnek, viszont az óra utáni csaptól a bekötést mindenkinek magának kell megoldania. Fontos, hogy ez mihamarabb megtörténjen, mert záros határidőn belül kiiktatják a nagyon régi, elrozsdásodott és gyakran meghibásodó csöveket, vagyis a régi hálózaton többet nem lehet vízhez jutni.
Szabó Péter (RMDSZ) tanácstag arra kérte a polgármestert, ezeket a tudnivalókat írásban is közöljék a nagyszámú érintettel, valamint javasolta, a városháza segítsen a lakóknak olyan céget találni, amely elvégzi a hálózathoz való csatlakozást.
Benedek-Huszár János válaszában úgy fogalmazott, szándékukban áll a tudnivalókat írásban közölni a lakókkal: a magyar és román nyelven írt levelek már készülnek, hamarosan kézbesítik is, s abból kiviláglik majd, kinek mire kell felkészülnie, milyen jogai és kötelezettségei vannak. A kivitelező nem zárkózik el attól, hogy a háztartások számára megoldja a kérdést. Ez jó hír – jelentette ki az elöljáró –, mert nem mindegyikük vállalja a feladatot, ami igencsak megnehezíti az emberek boldogulását.
Benedek-Huszár János arról is beszámolt, hogy a városháza befejezte a közbeszerzési eljárást, az azon sikeresen szereplő Építőmesterek Kft.-vel aláírták a 12a-12b tömbház szigetelésére vonatkozó szerződést. Az építkezési terepet a jövő hétig adják át, azt követően kezdődhet a két tömbház harminckét lakrészét érintő munka. A rendelkezésre álló 3,1 millió lejből megoldják a födém és a külső falak szigetelését, kicserélik a nyílászárókat, a beavatkozás nyomait pedig eltüntetik.
A Zöld Út Kft.-vel is szerződést írtak alá. A kórházudvar felújítását célzó projekt keretében az egészségügyi intézmény udvarának végén két régi épületet bontanak le, helyükbe pedig két hetvenöt köbméteres víztartályt, víztisztító berendezést és áramfejlesztőket telepítenek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.