Bezárja sepsiszentgyörgyi egységét az egykori LRO-nadrággyár épületében 2022-ben berendezkedett német táskagyár, a bielefeldi székhelyű BecaTex GmbH leányvállalata. A Becatex szeptember végén válik meg utolsó munkatársaitól, miután a nyár folyamán több mint harmincnak a munkaviszonyát szüntette meg.
A táskagyár bezárásáról Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség igazgatója beszélt lapunknak, mint elmondta, a társaság ezúttal közel 30 munkatársától válik meg. Az ügynökség a táskagyári dolgozók, valamint a korábban szintén bezárt RGT egykori dolgozói számára a múlt héten állásbörzét szervezett a sepsiszentgyörgyi Olt Textilgyárnál, mely mintegy húsz szabad állásra keres munkatársakat. Kelemen Tibor szerint munkát ajánlottak a termelésben szakképzett, illetve szakképzetlen dolgozóknak, és toboroztak adminisztrációs teendők elvégzésére egyaránt. A börzén megjelent hetven érdeklődő közül tíz személyt hívtak vissza próbamunkára, a munkaügyi igazgató szerint azonban többen különböző személyes okokra hivatkozva visszamondták a felajánlott állást, míg mások inkább az ingázást, a szomszédos Brassóban való elhelyezkedést fontolgatják.
Július végén 3565 állástalant jegyzett a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség, a térségünk munkanélküliségi mutatója 4,44 százalék – közölték. Júliusban közel félezer állástalant vettek nyilvántartásba, illetve 298-an kerültek ki a hivatalos jegyzékből, az ügynökség közvetítésével pedig 149 munkanélkülinek sikerült elhelyezkednie.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.