Volt alkalmam a múló évek alatt szemlélni Sepsikőröspatakról a falu és Kálnok közötti Templomdomb tetején méreteiben is ékeskedő templomromot. Azóta is várják olvasóink a feleletet arra, hogy miért van a Kálnok feletti gótikakori rom közelebb Kálnokhoz, mint Sepsikőröspatakhoz, s Kálnoknak a neve az oda bebíró Kálnoky családhoz esetleg kapcsolódna-e, hiszen mindvégig Kőröspatak községet ülte meg a főúri nemesi család, melynek talán a Nagykertben régi kúriája is lehetett, de restaurált régi kastélya Kőröspatakon van, és temetkezési kriptája is a sepsikőröspataki római katolikus templom cintermében található.
Könnyebb magyarázatnak tűnt eddig is a kimondottan családtörténeti fejtegetés, melyről nem egy alkalommal esett szó lapunk oldalain, ez azonban nem zárja ki más eredetmonda létezését is. „A kőröspataki gróf Kálnoky család a 13. századból eredő, régi székely családok egyike. A Kálnokyak közös eredetűek a Nemes és a Mikó családokkal, első ismert felmenőjük Akadás Siculus de Sebus, akinek Vince nevű fia adományként egy Zék (azaz Szék – Kgy. Z. megj.) nevű kiterjedt birtokot kapott 1252-ben. Három ükunokája a három család megalapítója lett. Az említett Vince dédunokája, Máté nevezi magát először Kálnokinak. A család később, 1697-ben kapott grófi címet Sámuel személyében. A családtagok leginkább Erdély történelmében játszottak jelentősebb szerepet.”
Mitől Kőrös, mitől Kálnok?
Ezekre a kérdésekre a hely- és a helységnevek etimológusaitól várjuk a választ. Marad továbbra is a kérdés. Lássuk a mesét dióhéjban.
Nagyon régen megtelepedett ezen a helyen is az ember. Az egykori külszíni szénbánya övezetében napfényre került egy agyagtál, amely a sepsiszentgyörgyi régészek szerint a marosszentannai kultúra jegyet hozza. A leletet annak idején jómagam adtam le az akkori múzeumba. Kálnok határából népvándorlás kori pénzérméket tart nyilván a régészeti irodalom. Mindkét település régebbi, mint hinnénk: 1332-ben mindkét helyen a római pápának adózó katolikus népesség élt. Kálnok neve valamivel hamarabb, 1225-ben jelentkezik írott forrásokban.
A letűnt századokból csak a templomok és a két település közötti dombon emelkedő „vörös barátok templommaradványa” tanúskodik. Az emlékhely szép kilátó, és az augusztus 20-i ünnepségek helyszínévé vált.
Ősi templomrom
Kőröspatak romlásnak indult templomát 1788-ban javítják, 1859 és 1868 között majdnem teljesen újjáépítik. Újjáépítéskor falrészleteket hagytak meg, melyeken szerencsére freskórészletek maradtak meg. Egyiken a szakemberek Jézust, Szűz Máriát, a napkeleti bölcseket és az apostolokat fedezték fel. A műemlék templom egyik kicsi harangját még 1512-ben öntették egy brassói szász harangöntő mesterrel. A reformáció után felváltva az unitáriusok, majd pedig a reformátusok birtokolták a templomot, s csak a katolikus restauráció után, 1781-ben került vissza a katolikusok tulajdonába. A reformáció vihara alatt a katolikusok a hitben mindvégig megmaradt Kálnokyak családi kápolnáját használták templom helyett. Ennek késő gótikus, 1685-ből származó kő ajtókeretét később, 1884-ben beépítették a katolikus templom cintermében ma is meglévő Kálnoky családi temetkezési kriptába. A protestáns gyülekezetek csak később építtettek maguknak külön templomot. Az unitáriusok a Dióhegyen 1802–1804 között, a reformátusok a római katolikus templom közelében 1820-ban.
Kálnok abban az időben kis település lehetett, ugyanis 1567-ben 11 kapuval jegyezték be. A két település két műemlék temploma mellett 18. századi, fából épült egyedi harangláb áll, megyénk értékes idegenforgalmi látnivalói ezek. A református templom feltárási és restaurálási munkálatai során kiderült, hogy 13. századi alapokon nyugszik. Az unitáriusok új templomukba átszerelték a régi kazettás mennyezetét, amelyet később Régeni Áron unitárius kántor-tanító részben újrafestett.
Kora középkorinak tartjuk a sepsikőröspataki fenyős-tetői várat. A régészek szerint fából épült palánkvár volt, melyre később kőfalakat emeltek, s mint ilyent, a megye egyik legrégibb kora feudális várának tartják. A 17. század derekán felépült kőröspataki Kálnoky-kastély többszöri átalakítás eredménye. A rendszerváltás után visszakerült a tulajdonos család birtokába, teljes befejezése folyamatban van.
Sepsikőröspatak 1968-ban, Románia megyésítése alkalmával kapta meg a községközponti státust, akkor Árkos és Kálnok is csatolt településekként szerepeltek. 2004-ben Árkos az önállósulás útjára lépett.
Fa-harangláb a kálnoki templom előtt
Múltra alapozható a jövő
A két település is rendelkezik a vidék értékes talajtípusaival, melyek a jégkorszaktól errefelé az erdőtakaró jótékony hatása miatt a termőtalaj nevet kapták. Az egyre javuló szürke podzolokat átalakította a mezőgazdasági tevékenység, a természetes és mesterséges trágyázás, s ezzel nyújtottak nélkülözhetetlen melegágyat az életet szolgáló élelmiszer-termelésnek, a csokoládébarna és a levigált csernozjom termőtalajoknak.
A mélyben kitermelhető vastagságú, de alacsony minőségű lignittelepek vannak, melyek új és jobb módszerekkel később újra kihasználhatók lehetnek. Az egykori kitermelés helyén nagy kiterjedésű víztükör keletkezett, amely nemcsak víztartalékot jelent, hanem alapja lehet a jövő vízi sportjainak, sporthorgászatának és fürdőgyógyászatának. A vidék hegykeretének kréta-pliocén kori képződménye felhasználásra váró édes-kénes-szulfátos gyógyvíztelepet rejt, amelyet az őslakosság a múltban (Kőröspataki Büdöskút) reumatikus alapú gyógyfürdőkre és lúgos vízként gyomor- és bélbántalmak ivókúrás kezelésére használt. A kálnoki Major árkában savanyúvíz tör a felszínre, s természetvédelmi ritkaságnak számít a kálnoki unitárius temetőben álló több évszázados tölgy.
Több évszázados kálnoki tölgy
Sepsikőröspatak több jeles szülöttel büszkélkedhet, akik már rég a túlsó parton vannak, példájukat követve próbálja a mai ember alakítani a biztosabb jövőt. Legtöbbjük a Kálnoky családból került a történelmi krónikákba: gróf Kálnoky Antal (1811–1849) például 1848–49-as honvédszázados, a bodrogkeresztúri ütközet hőse, valamint gróf Kálnoky Pál (1814–1881) jogász, 1848–49-es alszázados, aki a hős Bethlen Gergely hadsegéde volt. Idevaló családból származott kőröspataki Bedő János, a XVII. század neves históriásének-szerzője: verses krónikákat írt a század derekán zajló török–tatár dúlásokról. Kőröspatakon született, de Kálnokon van nyughelye az erdőtanácsos és államtitkár dr. Bedő Albertnek, akinek szobra Kálnokon áll, nevét felvette a falu iskolája. Kőröspatakon született Szinte Gábor (1855–1914) rajztanár, néprajz- és művelődéstörténeti kutató, Imreh József (1868–1945) jogász, genealógus, valamint az anekdotagyűjtő és tréfamondó Imreh Lajos (1873–1954), akinek Sáska sógor című könyve (Bukarest, 1985) a lassan tovatűnő székely népi humor igazi tárháza.
S mert a „tanár úr” nevét fogja viselni Sepsikőröspatak frissen felújított művelődési otthona, az is ritkaságszámba megy, hogy egy famíliából két genealógus is kiemelkedett, ami családtörténeti szempontból kuriózumnak számít. Azt hinnénk, hogy az Imréhk tősgyökeresek Sepsikőröspatakon, holott a terjedelmes sepsiszentkirályi Imreh családból, dr. Imreh István (1919–2003) történész, író és akadémikus felmenői közül származott el ifjabb Imreh József (szül. 1769) Sepsikőröspatakra nem sokkal az 1802-es nagy háromszéki földrengés előtt, ahol feleségül vette kőröspataki Költő Krisztinát, a huszár és káplár Költő József leányát – írta jegyzeteiben dédunokája, Imreh József (1868–1946) főszolgabíró, a család első jeles genealógusa, „Józsi bá”, ahogyan a régiek nevezték, s aki 1570-ig vezette vissza a sokágú Imreh család eredetét. Az Imrék ősapja – írta –, Imreh János pálosi unitárius tanító 1599-ben a sellenberki ütközetben a győztes Mihály vajda székely seregének áldozata. A sepsiszentkirályi felmenők armálissal bírtak, s nemességüket 1793-ban a marosvásárhelyi királyi tábla is újraigazolta.
A Kőröspatakra nősült Imreh József fia Áron, Áron fia pedig Lajos (1834–1901) volt, a dabasi genealógus Imreh József édesapja. A család kőröspataki tagja, Váncsa Lajosné Imreh Csilla régen elrejtett családi ereklyefotókra lelt egy sifonér aljában, amelyek egyikén a kőröspataki Imreh-ág tagjainak felmenői majdnem mind megtekinthetőek. Lajos fia, a kőröspataki humorista Imreh Lajos (1873–1854) népszerű tréfamester volt – akinek humoros történeteit szintén Lajos nevű fia, az ugyancsak kőröspataki születésű Imreh Lajos (1917–1999) tordai tanár gyűjtötte össze és tette közzé a Kriterion Könyvkiadónál megjelent Sáska sógor című kötetben –, és tervek szerint névadója lesz a kőröspataki felújított művelődési otthonnak.
Dr. Bedő Albert
Családtörténetből soha nem elég
Innen kezdve már e sorok írója is saját emlékezetére támaszkodhat. A tréfamestertől nem álltak távol gyermekei sem. Imreh Domokos (1915–2002), szeretett árkosi igazgató-tanító tanárom sem, akivel közösen állítottuk össze Árkos falufüzetét, még felnőttkoromban is mondogatta nekem humoros történeteit, amelyeket közösen illett megkacagni. Életkedvét és vidámságát élete végéig a tréfák is táplálták.
Testvéröccse, Imreh András (1924–2011) személyes ismerősöm volt, tréfás történetek lapultak gazdag tarsolyában. Mezőtúr város testvértelepülés küldöttségével egész napos kirándulásra indultunk. Imreh Bandi bácsi véget nem érő vicceivel szórakoztatta a vendégeket, amiből még az esti vacsorához is maradt. Nem csak az éltető humor, hanem a családkutatás is hagyomány a családban. Bandi bácsi fia, a Nagykárolyban élő Imreh András (szül. 1955) is ismert erdélyi genealógusi körökben, aki már 1470-ig visszavezette azt a nagy Imreh-családfát, amelyet sok száz háromszéki családdal kapcsolt össze. „Számomra a családkutatás siker és öröm. Ha én egy köznapi, nagyon elfelejtett embert felfedezek és beillesztem családi táblázatomba, megmentettem őt az örökkévalóság számára” – nyilatkozta e sorok írójának, és elmondta, hogy elzarándokolt rokona, a kőröspataki Józsi bá gondozatlan, alig azonosítható dabasi (magyarországi) síremlékéhez is.
Kultúrotthon, Kálnok
Az Imreh család sepsikőröspataki ágában vannak leszármazottak, újabb és fiatal emberöltők, akik továbbviszik a jeles család emlékét. Az Imreh família megszállott kutatója sepsikőröspataki, majd dabasi Imreh József (1848–1946) kúriai bíró és családkutató volt, akinek munkásságát az angyalosi születésű dr. Imreh Barna (1908–1982) mezőbándi és alsórákosi református lelkipásztor és genealógus folytatta. Valamikor Martonosból rajzottak ki a sepsiszentkirályi, majd ebből a sepsikőröspataki Imreh családok is. Utóbbit már bemutattuk sorozatunkban. Erre a sepsiszentkirályi születésű dr. Imreh István (1919–2003) történész, egyetemi tanár, az MTA külső tagja születésének 100. évfordulója okán került sor, amelyet méltó módon megünnepeltek a közelmúltban, Sepsiszentkirályban emléktáblával jelölték meg szülőfaluja unitárius lelkészi lakását. Bodokon, ahol több évet töltött, mellszobrot állítottak emlékére.
A történész-kutató születésének évfordulójára „hazaérkezett”, s így alkalom adódott, hogy rápillanthassunk az Imreh Barna készítette Imreh-családfára, amely csak azóta lehet publikus, amióta poraiból feltámadt a családkutatás tudománya, a genealógia, mely nélkülözhetetlen mifelénk is. Imreh Barna 1973-ban készített családfája szerint legrégibb felmenője Szentkirályi Imreh János volt, aki 1570 körül született, pálosi ludi magister, vagyis unitárius tanító volt, aki 1599-ben esett el Sellenberknél. Pálos település felett is eljárt a hazai történelem, manapság ott nagyon nehéz már magyar embert és még nehezebb unitárius vallásút találni. Imreh János fia, János mint nemes ember 1614-ben lustrált, fia, Imreh Máté ürmösi unitárius pap és olthévízi esperes volt, felesége pedig Maróczi Kata, Maróczi Albert aranyosszéki főkapitány leánya. Őket követi időben Imreh Sámuel, gróf Mikes Mihály tisztje, majd a szentkirályi Kis családba beházasodott Imreh József, akinek Anna nevű testvére Ágh István (1709–1786) unitárius püspök felesége volt.
A székház
Imreh István a második világháború utáni erdélyi magyar tudományosság egyik legmeghatározóbb egyénisége volt. 1983-ban történt nyugdíjazásáig a Bolyai Egyetem közgazdaság-tudományi, majd történelem karán tevékenykedett. A rendtartó és törvényhozó székely falvak falujegyzőkönyveinek közreadásával az újkori székely társadalom mindennapjaira engedett rálátást. Emlékét, a család génjeit Svédországban élő fia, ifj. Imreh István (1945) biológus és unokája, Imreh Áron, valamint a történész Imreh István Kolozsváron elhalt lányának, Farkasné Imreh Máriának (1947) a leszármazottja ápolja.
A családkutatás tehát valóságos történelem, mégpedig a leghasznosabb fajtájából. Amikor arra alkalom adódik, s most miért ne adódna?
A kőröspataki református temetőben látható a bútorfestő népművész és népnevelő tanítómester, Nagy Béla (1911–1988) síremléke, a község központjában a művelődési otthon előtt és Kálnokon is ott a hősök emlékműve, melyen a magyar szabadságharc és a két világháború vértanúinak és áldozatainak neve olvasható, ahol minden emberöltőnek fejet kell hajtania.
Kisgyörgy Sándor, az elöljáró
A múltat kerüli a jelen
Azért hangzik ez igazul, mert ki ne tudná, hogy a tovapergett századokban jobbára minden település önerejéből fejlesztette azt, ami kellett és amit akart. Most a pályázatok világa többet tud nyújtani, de több kiállásra, helyi ötletekre, kitartásra és szorgalomra van szükség, mint hajdanában – egyeztünk ki ebben Kisgyörgy Sándor polgármesterrel. Egyszóval: még ha közben nehézségek is felmerülnek, a most bemutatott község és falu jó néhány év alatt kialakítja infrastruktúráját, felújítja régi épületeit, s mert kell, megőrzi szokásait és hagyományait is.
Lám, a községközpontban jobbára csak a régi iskola vár felújításra, Kálnokon megújult a kultúrotthon, melynek a jeles szülött, a színművész Hosszú Zoltán lesz a névadója, utolsó harmadában tartanak az aszfaltozással, van és lesz közvilágítás, okostelefon és -tábla, számítógépek gyermekeink számára, kijavított és vadonatúj templomaink. Nagyon megérett már e két település egy közös falufüzetre is.
