Európai BizottságBemutatták az új biztosjelölteket

2024. szeptember 18., szerda, Világfigyelő

Az Európai Parlament plenáris ülésének tegnapi munkanapján tartott sajtótájékoztatóján Ursula von der Leyen, az új összetételű Európai Bizottság elnöke közölte, a jólétre, a biztonságra, a demokráciára, a versenyképességre, a zöld átmenetre és a digitalizációra fog összpontosítani. Ismertette az új testület összetételét. A magyar Várhelyi Olivért egészségügyért és az állatjólét biztosításáért felelős portfólió betöltésére jelölte. Várhelyi Olivér az elmúlt öt évben a bővítésért és szomszédságpolitikáért volt felelős.

  • A biztosjelöltek. Fotó: Facebook / EuropeanCommission
    A biztosjelöltek. Fotó: Facebook / EuropeanCommission

Ursula von der Leyen közölte, a brüsszeli végrehajtó testület 27 tagjából 11 lesz nő, de a nemek közötti egyenlőség elérése érdekében az ügyvezető alelnöknek jelöltek között négy nő és két férfi foglalhat majd helyet. Hangsúlyozta: az ötéves mandátumát kezdő uniós bizottság erősíteni fogja az uniós kohéziót és új iparpolitikát fog kialakítani.

„Műszaki szuverenitásunk, biztonságunk és demokráciánk erősítése, a versenyképes, dekarbonizált és körkörös gazdaság felépítése elengedhetetlen. Az európai kohézió és a régiók fellendítése központi szerepet kap majd annak érdekében, hogy Európa érvényesítse érdekeit és vezető szerepet tölthessen be a világban” – fogalmazott.

Az uniós biztosnak jelölteket sorolva Von der Leyen elmondta, a spanyol Teresa Ribera a tiszta, igazságos és versenyképes átmenet előmozdításáért, valamint a versenypolitikáért lehet felelős. A finn Henna Virkkunen lehet a technológiai szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős ügyvezető alelnök. „Ő lesz a felelős azért is, hogy megerősítsük demokráciánk alapjait, például a jogállamiságot, és megvédjük azt mindenütt, ahol támadás éri” – fogalmazott von der Leyen.

A francia biztosjelölt, Stéphane Séjourné a jólétért, az egységes piaci portfólióért és az ipari stratégiáért felelős ügyvezető alelnök lehet. Roxana Mînzatu, Románia biztosjelöltje töltheti be az emberekért, a készségfejlesztésért, az oktatásért és a kultúráért, a minőségi munkahelyek megteremtéséért, valamint a szociális jogokért felelős ügyvezető alelnök posztját. Az olasz Raffaele Fitto a kohézióért és a reformokért felelős ügyvezető alelnök lehet. Folytathatja biztosi munkáját Szlovákia uniós biztosa, Maroš Šef­čovič, aki az intézményközi kapcsolatokért és az átláthatóságért felelős pozíciója mellett felelni fog a kereskedelmi és gazdasági biztonsággal foglalkozó portfólióért is. Lettország korábbi biztosa, Valdis Dombrovskis lehet a gazdaságért és termelékenységért felelős biztos.

A horvát biztos, Dubravka Šuica, a Földközi-tenger térségéért lehet felelős, a portfólió magában foglalja a tágabb déli szomszédsággal való kapocslatok erősítését. A holland Wopke Hoekstra lehet az éghajlatért, a nettó nulla kibocsátás eléréséért felelős biztos, aki a klímadiplomácia mellett az adózásért is felelős lehet. A litván biztosjelölt, Andrius Kubilius lehet a védelmi és űrkutatási biztos, aki az európai védelmi unió fejlesztésén, valamint a beruházási és az ipari kapacitás fellendítésén is dolgozni fog. Marta Kos szlovén biztosjelölt veheti át a bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztosi portfóliót. A cseh Jozef Síkela a nemzetközi partnerségekért felelős biztosi tárcát vezetheti majd a következő öt évben. Kosztasz Kadisz ciprusi politikus a halászatért és az óceánokért felelős biztos lehet.

A portugál Maria Luís Albuquerque a pénzügyi szolgáltatásokért és a megtakarítási, valamint a befektetési unióért felelős biztosi tárcát kaphatja. A belga Hadja Lahbib a felkészültségért és a válságkezelésért felelős biztos lehet. Az új portfólió az ellenálló képességgel és a polgári védelemmel is foglalkozik majd. Az osztrák biztosjelölt, Magnus Brunner vezetheti a belügyi és migrációkezeléssel foglalkozó biztosi tárcát. Von der Leyen tájékoztatása szerint a portfólió a menekültügyi és migrációs paktum végrehajtására, a határok megerősítésére és egy új belső biztonsági stratégia kidolgozására fog összpontosítani. Jessika Roswall svéd politikus a környezetvédelemért, a vízminőségért és a versenyképes körforgásos gazdaságért felelős biztos lehet.

A lengyel Piotr Serafin lehet a költségvetésért, a csalás elleni küzdelemért és a közigazgatásért felelős biztos. Dánia biztosjelöltje, Dan Jorgensen lehet az energiaügyi és lakásügyi biztos. A bolgár Ekaterina Zaharieva a kutatásért és innovációért felelős biztosi pozíciót kaphatja. Az ír biztosjelölt, Michael McGrath a demokráciáért, az igazságszolgáltatásért és a jogállamiságért felelős biztos lehet, aki a jogállamisággal, a korrupcióellenességgel és a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos munkát is irányítani fogja.

Von der Leyen a görög Aposztolosz Cicikosztasz biztosjelöltnek a fenntartható közlekedésért és turizmusért felelős portfóliót szánta. A luxembourgi Christophe Hansen a mezőgazdasági és élelmiszerügyi biztos lehet az új uniós bizottságban. Glenn Micallef máltai politikus a generációk közötti méltányosságért, az ifjúságért és a sportért felelős biztosi feladatokat láthatja majd el.

Ursula vont der Leyen emlékeztetett: az uniós vezetők júniusban Kaja Kallas észt miniszterelnököt választották az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének. Az uniós biztosok bemutatását követően az Európai Parlament megkezdheti az új biztosi kollégium kinevezésére irányuló eljárást.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 939
szavazógép
2024-09-18: Belföld - :

Több ezer állat pusztult el

Vaslui és Galac megyében több mint 5000 állattartó gazdaságot öntött el a víz, és az eddigi adatok szerint több mint 2200 haszonállat, 6200 szárnyas és 120 méhcsalád pusztult el – számolt be tegnap az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
2024-09-18: Világfigyelő - :

Mario Draghi: Európa drámai változások előtt áll

Európa drámai változások előtt áll, a világkereskedelem lassul, a geopolitika töredezetté válik, a technológiai változások felgyorsulnak, a régóta bevált üzleti modellek megkérdőjeleződnek, és néhány kulcsfontosságú gazdasági függőség hirtelen geopolitikailag sebezhetővé válik – hívta fel a figyelmet Mario Draghi volt olasz miniszterelnök, az Európai Központi Bank (EKB) korábbi elnöke tegnap Strasbourgban, az Európai Parlament plénuma előtt tartott, az EU versenyképességének jövőjéről szóló jelentést bemutató beszédében.