Ennek számos oka és története lehet, mégis úgy hiszem, hogy nincs ember a földön, aki ne vágyna arra, hogy szeretve legyen és elfogadva. Van, hogy csalódtunk valakiben, ezért bezárjuk szívünket, van, hogy még nem találtuk meg a megfelelő személyt, van, hogy nem figyelünk érzéseinkre stb. – sok és mind egyedi háttértörténete van a magányos életnek.

És vannak olyan társas kapcsolatok, amelyek bántalmazók, lehúzók, alárendelők – amelyek jobb lenne, ha nem is lennének.

Ezért minden körülmény között és élethelyzetben fontos, hogy saját értékrendszerünk mentén döntsünk, válasszunk, hiszen mindennek a következményét mi magunknak kell megélnünk. Így lesz fontossá saját személyes határaink kitűzése és megtartása, vagyis az, mit engedünk meg másoknak, hogy velünk megtegyék. Mert az, hogy mikor mondunk „nem”-et, jelöli határainkat. Amit nem tartunk méltónak önmagunkhoz, arra mindig mondhatunk nemet, visszautasíthatjuk. Ezzel a magatartással tudatosan megóvhatjuk magunkat a keserű csalódástól, ezzel szabhatunk határt a kiszolgáltatottságnak, ezzel taníthatjuk meg embertársainkat a velünk való – megbecsülő – kapcsolattartásra, viszonyra.

Ennek a „szabálynak” kölcsönösen kell működnie, én magam is tiszteletben kell hogy tartsam mások határait, igényeit. Így jöhetnek létre tiszteletre és megbecsülésre alapuló emberi kapcsolatok, ahol minden benne lévő fél egyenrangú. A szeretetre épülő kapcsolatokból mindkét fél táplálkozik, ahol nem kell szerepet játszani, álarcot viselni vagy játszmázni, megfelelni. Ezekben a kapcsolatokban egyszerűen jelen kell lenni, és magától jön az őszinteség, egyetértés, elfogadás.

Az önismeret, az önbecsülés adja a határok meghúzását és megtartását, és nem öncélúan, hiszen a kapcsolat javára válik, amikor érett és egész emberek tisztelettel és szeretettel viseltetnek egymás iránt.

Keresztes Erika bizalmi tanácsadó