SikerakadémiaA nők és a vállalkozás, 1. — Főcze Gyula

2009. február 18., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Az Egyesült Királyság vállalkozásfejlesztési szakemberei kutatási eredményeik alapján azt állítják, hogy a család érzelmeken és feltétlen szereteten alapuló közösség, míg a vállalkozás érzelemmentes, az adott vállalkozói feladatra összpontosít. A békében élő családunkban általában élethosszig maradunk, az üzletben viszont nincs helye annak, aki spekulál és nem teljesít. Millió okot találni, mely családi veszekedéshez, konfliktusokhoz vezethet, és ezt még csak fokozza, hogy a gyermekeink házasodnak, esetleg elválnak, ezért fontos idejében tisztázni, kinek mekkora a vállalkozásból járó részesedése.

Vannak becslések, melyek szerint a kereskedelmi kamaráknál bejegyzett cégek, vállalkozások háromnegyed részében a családok tagjai közösen tevékenykednek, még akkor is, ha ők maguk ezt valójában nem érzékelik. A feleség és a gyermekek is valamilyen szinten néha besegítenek, de ha valaki közülük abbahagyja a rá háruló feladatok végzését, ezt a vállalkozás nyomban megérzi, mert felbomlik a kialakult egyensúly.

Ilyenkor és általában válságok idején igencsak megnő a hölgyek szerepe a vállalkozások menedzselésében. Mindegy, hogy milyen magas a férj kockázatvállalási képessége, a döntéshozatalban fontos szerep jut a feleségnek is. Mérlegelés és megfontoltság szempontjából a hölgyek a világ legcsodálatosabb teremtményei, férfiasan be kell vallanunk, életünk során sok esetben mentenek meg attól, hogy meggondolatlanul fejest ugorjunk az anyagi és pénzügyi bizonytalanság tengerébe. Így van ez akkor is, amikor bizonyos dolgok már megtörténnek, és meg kell találni a kivezető utat. Nagyon sok példát lehetne felsorolni, amikor családfők részéről megszülettek a döntések, de a feleségek hathatós támogatása nélkül a vállalkozást nem lehetett volna sikerre vinni. Hasonló beszámolókat lehet gyakran hallani a magyarországi kisvállalkozásfejlesztési alapítványok családi vállalkozásokra vonatkozó konferenciáin is, melyekből kiderül, hogy bátor férjek gyakran vesznek meg lerobbant, régi üzemeket, telepeket stb. azzal a szándékkal, hogy talpra állítják, kiépítik, és sikeres vállalkozást alakítanak ki belőlük családjaik számára. Az asszonyok és a gyerekek, mint az lenni szokott, tiltakoznak, a családfő dönt, és mindenki tudása maximumát beveti, hogy minél rövidebb idő alatt, minimális ráfordítással jó eredményeket érhessenek el. Az asszonyok feladata ilyenkor rendkívül fontos. Foglalkoznak például a pályázati lehetőségek követésével, a finanszírozási kérések leadásával, a háztartás vezetésével, és ezek mellett, ami pénzügyi szempontból a leghatékonyabb, a háttérben meghúzódva a jó döntések irányába terelgetik férjeiket.

De nem csak itt jeleskedhetnek jobb sorsra érdemes asszonyaink. Európában már külön foglalkoznak a női vállalkozók képzésével, bemutatják, milyen lehetőségekkel élhetnek a mai üzletasszonyok. E rendezvények — amelyek, valószínű, nálunk is nagy érdeklődésnek örvendenének — nagymértékben hozzájárulnak a vállalkozások modernizálásához, versenyképességük javításához, üzleti sikereik növeléséhez. A női vállalkozások között a tanácsadás, könyvelői tevékenység, pénzügyi nyilvántartás, vegyes kereskedelem, szépségápolás, cukrászda és más vendéglátóegység a leggyakoribb. Nagy sikere van például a családi napközik létrehozásának is.

A mi régióinkban sem ártana erőteljesebben foglalkozni a női vállalkozók képzésével, a térségünkben élő munkanélküli lányok és asszonyok felvilágosításával, valamint a munkaerőpiacon bizonytalan helyzetben lévő női munkaerő vállalkozóvá válásában.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1549
szavazógép
2009-02-18: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Pénzügyi ismeretek oktatása az unióban, 5.

A pénzügyi válság miatt felvetődött az unióban a javaslat, hogy már gyermekkorban meg kellene kezdeni a polgárok felkészítését pénzügyeik hatékonyabb kezelésére, így meg lehetne ismertetni velük a bankszámlakezelést vagy a részvények adásvételét is.
2009-02-18: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Hírbörze

Nőtt az infláció
A Nemzeti Statisztikai Hivatal közlése szerint januárban Romániában decemberhez képest 1,24 százalékkal nőtt az infláció, ami 2008 januárjához mérve 6,71 százalékra emelte a 2008 decemberében számított 6,30 százalékos szintet.