Háromszék közúthálózatának és egészségügyi rendszerének fejlesztése kapcsán döntött költségvetés-kiegészítésről csütörtöki online ülésén Kovászna megye önkormányzata. Felvezetőjében Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke elmondta, a bukaresti kormány sem augusztusban, sem szeptemberben nem segítette költségvetés-kiigazítással a közigazgatási intézményeket, ennek ellenére a megyei önkormányzatnak biztosítania kell saját, illetve a hozzá tartozó különböző intézmények, a szociális hálózat fenntartását és jó működését.
„Bonyolult, ám tartalmilag rendkívül fontos” – így jellemezte a megyei tanács elnöke a testület által elfogadott költségvetés-kiegészítést, mely tájékoztatása szerint három pillérre oszlik.
A legfontosabb pillér uniós pályázatokat érint, kettő az erdővidéki úthálózat teljes korszerűsítését, a munkálatok befejezését célozza, míg a harmadik a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályának bővítését. Az említett beruházások befejezésének finanszírozására több mint 22 millió lejt irányoztak elő.
A költségvetés-kiegészítés másik fontos pillére a megyei kórház fejlesztésére vonatkozik, az önkormányzat 11 586 000 lejt különített el az egészségügyi intézmény számára. Tamás Sándor elmondta, az összeg jelentős része, 8 millió lej a szaktárcától érkezett a kórház régi épületét érintő korszerűsítés, illetve bővítés folytatására, az elvégzett munkálatok kifizetésére. Az intézmény ugyanakkor 1,2 millió lejt kapott, hogy biztosíthassa alkalmazottainak a vakációs jegyeket, és további – az egészségbiztosítási alapból származó – 2,3 millió lejt fordíthatnak béremelésre.
A kulturális intézmények sem maradtak ki a sorból: a Háromszék Táncszínház költségvetését 700 ezer lejjel egészítették ki – az összegre az önkormányzat pályázott, jegyezte meg Tamás Sándor –, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola számára pedig további 190 ezer lejt utaltak ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.