Sorozatban hetedik mérkőzését is megnyerte a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban az FK Csíkszereda, amely kedden hazai környezetben 1–0-ra győzött az Újszentes ellen a pontvadászat hetedik fordulójában. Ilyés Róbert listavezető csapata szeptember 30-án, hétfőn 18 órától a szintén veretlen Bukaresti Steaua vendégeként játszik.
Először a házigazdák veszélyeztettek, Soufiane Jebari távoli lövését Miklós Róbert szögletre mentette. A folytatásban szintén a csíkszeredai csapat uralta a játékot, azonban Cosmin Stan együttese szervezetten védekezett. Ilyés Róbert legénysége a 34. percben vezetést szerezhetett volna, Bloj Erwin beadását követően a vendégkapus középre ütötte a labdát, a kapu előtti kavarodásban Jozef Dolný próbálkozott, viszont Alin Burdeț a gólvonal közeléből hárított. A második félidőben az újszentesi alakulat feljebb tolta a védelmét, sőt, néhányszor helyzetbe is került, ám a kísérletek pontatlanok voltak. A piros-fekete mezesek a 73. percben előnybe kerültek, Anderson Ceará remek kiugratása után Dolný átemelt a hálóőr felett (1–0). A hátralévő időben az Újszentes hajszolta az egyenlítést, a hajrában mégis a Hargita megyei gárda előtt adódott két ígéretes ellentámadás, amelyeket azonban nem sikerült gólra váltania. A vendégegyüttes a hosszabbításban sem volt eredményes, így a Csíkszereda hetedik bajnoki mérkőzését is megnyerte.
„Az első félidőben uraltuk a játékot, viszont a szünet után kiegyenlítettebbé vált a küzdelem. Úgy gondolom, teljes mértékben megérdemeljük ezt a három pontot. Örülök, hogy jó a felfogásunk és az elképzelésünk. A játékosok szeretnek menni előre, folyamatosan biztatom és motiválom őket, ez pedig megmutatkozik a pályán, mert folytattuk a pozitív eredmények sorozatát. A mérkőzés végén azt is mondtam, nem szabad megállnunk, csak hinnünk kell a befektetett munkában, hiszen következik az eddigi legfontosabb találkozónk” – fogalmazott Ilyés Róbert.
Eredmény, másodosztályú bajnokság, alapszakasz, 7. forduló: FK Csíkszereda–Újszentes 1–0 (gólszerző: Jozef Dolný 73.). (miska)