Az új idény első győzelmének megszerzése reményében utazik ma Buzăuba a megyeszékhelyi Sepsi-SIC, amely a teremlabdarúgó 1. Liga 4. fordulójának zárómérkőzésén a helyi Luceafărul vendégeként lép pályára. A 18 órakor kezdődő találkozón Liviu Chița és Florin Macovei lesz a játékvezető, a tabella második felében tanyázó csapatok összecsapását pedig élőben közvetíti a Digi Sport 3 és az FRF TV.
Két döntetlen és egy vereség után lép ismét pályára a megyeszékhelyi Sepsi-SIC, amely ma 18 órától a teremlabdarúgó 1. Liga 4. fordulójának zárómérkőzésén a Luceafărul Buzău otthonában vendégeskedik. A házigazdák számára sem indult valami fényesen a 2024–2025-ös élvonalbeli idény, hiszen három mérkőzésből mindössze három pontot gyűjtöttek, miután a pontvadászat nyitókörében 5–4-re legyőzték a Temesvári CFR együttesét. A sepsiszentgyörgyi zöld-fehérek a tabella hatodik helyéről és mindössze két ponttal a tarsolyukban utaznak a havasalföldi kiszállásra, míg a Luceafărul az ötödik pozícióból várja a késő délutáni összecsapást. Háromszéki siker esetén a két együttes helyet cserél a táblázatban, míg ha a buzăuiak kihasználják a hazai pálya előnyét és nyernek, a csapatok megtartják jelenlegi helyezésüket.
A házigazdák vereséggel, a szentgyörgyi fiúk viszont döntetlennel melegítettek a mai mérkőzésükre: a bajnokság előző körében a Luceafărul Buzău egy góldús meccsen 15–7-re kikapott a Marosvásárhelyi VSK-tól, míg a Sepsi-SIC saját közönsége előtt egy fordulatos meccsen 4–4-es remit játszott a Mausoleul Mărăşeşti csapatával. A két együttes legutóbb a futsalélvonal előző kiírásában találkozott, és mindhárom meccsen Mánya Szabolcs tanítványai örvendhettek a diadalnak: az odavágón a SIC 7–3-ra diadalmaskodott a Luceafărul otthonában, a szentgyörgyi visszavágón 11–3-ra győztek a zöld-fehérek, a buzăui rájátszásbeli találkozón pedig 5–3-ra bizonyultak jobbnak a mieink.
„Nem sikerült jól a bajnoki rajt számunkra, de megpróbáljuk összeszedni magunkat. Sajnos a szegény embert az ág is húzza, hiszen több sérültünk is van. Gáll Attilának kificamodott a bokája, így ő biztosan nem tud játszani, ahogyan Vajna Roland sem, akinek edzésen eltörött az orra, így ő is kimarad a Buzăuba utazó keretből. Czintos József az elmúlt napokban beteg volt, de bízom abban, hogy pályára tud lépni, és én is kisebb bokaficammal bajlódom, ám összeszedem magam. Egyértelműen győzni megyünk Buzăuba, és a lehető legjobb eredményt akarjuk elérni” – nyilatkozta a Sepsi-SIC edző-játékosa, Mánya Szabolcs, aki hozzátette, hogy miként a korábbi három alkalommal, most is nehéz mérkőzésre számít a Luceafărul ellen.