Ha az ország első turistája ezentúl csak magánszemély lesz, akkor foglalkozhatunk végre az ország dolgaival is – sóhajthatnánk fel, hiszen a nagy előkampányban (amely mindig izgalmasabb a szigorú szabályokkal gúzsba kötött „valódi” kampánynál) ezekről esett a legkevesebb szó. A legtöbb pedig személyi kérdésekről: melyik államfőjelölt vezeti a közvélemény-kutatásokat, ki fizette a legutóbbi felmérést, ki jut be a második fordulóba, kinek milyen erényei és rejtegetnivalói vannak és így tovább. Ráadásul pedig itt van a Iohan­nis-szappanopera, amelybe két házának elvesztése, illetve a jogtalan haszon visszafizetési kötelezettsége is hozott egy csavart. Ám miközben mindenki ezen csámcsog, megfeledkezik arról, hogy az idén hátralevő két választás közül a parlamentinek van igazi tétje, hiszen az országot a kormány vezeti, a kormányt pedig azok a pártok alakítják, amelyek a parlamentben lesznek. És olyan arányokban.

Azt, hogy mit is kínálnak ezek a pártok, nem tudjuk. A kormányon levő szociáldemokraták és liberálisok ugyanúgy nem fárasztották magukat célkitűzéseik megfogalmazásával, ahogy az elnökjelöltjeik sem. Talán úgy gondolják, hogy a kormányzati teljesítmény irányadó lesz a jövőre nézve, csakhogy ezen az úton a csőd felé gyalogol az ország; épp ezért lenne jó látni, hogy miképpen készülnek rendbe tenni az általuk összezilált szénát. Úgy tűnik azonban, hogy fogalmuk sincs, kizárólag a rablógazdálkodáshoz értenek. A kormányon lévők gyenge teljesítményére alternatíva sem igazán mutatkozik: a pár éve még elszánt reformpártként fellépő USR új elnöke, Elena Lasconi is láthatólag ugyanarra a konzervatív választórétegre hajt, mint a nagy pártok, az AUR pedig csak túlhajtott populizmust, megvalósíthatatlan dolgokat kínál, láthatóan a koalíció tagjai annyira nyeregben érzik magukat, hogy némi tessék-lássék csörtével házon belül elintézettnek tekintik a kampányt. A jónép kap egy kis cirkuszt – nem nagyot, mert az visszaüthet –, és ezzel valamennyire el lehet sumákolni, hogy a kenyere egyre kisebb...

S ha már kisebb kenyér, Iohannist sem kell sajnálni, még akkor sem, ha két másik háza is rámegy az adósság rendezésére. Úgy is marad kettő, és volt államfőként olyan lakásra és szolgáltatásokra jogosult, ami kényelmet és bőséget biztosít neki élete végéig. Lehet, hogy ez sem lesz elég neki, és mégis visszatér a politikába (láttunk már ennél nagyobb szószegést is, tőle is), de nem valószínű, hogy többet fog dolgozni, mint államfőként. Az ország működött hosszú hiányzásai alatt is, csak a liberális párt csúszott egyre mélyebbre patrónusának áldatlan uralkodása alatt. Azt sajnos nem mondhatjuk, hogy  legyen a saját bajuk, mert mindannyiunknak rossz, ha ilyen elvtelen, program nélküli pártjaink vannak. Azért tartunk itt.

Klaus Iohannis mosolyog, Nicolae Ciucă PNL-elnök pedig vigyázzban áll. Fotó: presidency.ro