Jó pár évre visszanyúló hagyománya van Kézdivásárhelyen a Séta a szÃvünkért rendezvénynek, amelyre idén is a Rotary Klub szervezésében került sor. Az esemény célja, hogy a tömeges megmozdulás által ráirányÃtsa az emberek figyelmét a mozgás fontosságára.
A helyi Rotary Klub tagjai által szervezett, a Wegener Pro Sanitate AlapÃtvány által támogatott, a városháza és a Zöld Nap Egyesület partnerségével zajló rendezvény kiindulópontja a Wegener Park volt, a több száz résztvevÅ‘ onnan indult körbe a városba, ahol a fÅ‘teret is érintve három és fél kilométeres sétát tettek meg múlt csütörtökön. A séta elején Román György, a Rotary titkára, korábbi elnöke köszöntötte a résztvevÅ‘ket, majd Madaras Szilárd Kálmán belgyógyász szakorvos, a kézdivásárhelyi kórház orvos igazgatója tartott rövid, a mozgás fontosságával kapcsolatos elÅ‘adást. A 3,5 kilométeres séta a szÃv világhetének égisze alatt zajlott. (bartos)
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.