Másfél hét szünet után folytatódik a másodosztályú kézilabda-bajnokság. A hibátlan Sepsi-SIC ma 17 órától a táblázatban hatodik Fogarasi VSK ellen játszik a Szabó Kati Sportcsarnokban a női A-divízió harmadik fordulójában.
A sepsiszentgyörgyi csapat remekül kezdte a másodosztályú bajnokságot, ugyanis mindkét mérkőzését megnyerte: előbb hazai pályán a Hargita KK felett diadalmaskodott (38–26), majd a Vidombáki Teutonok vendégeként győzött (22–27). A Fogarasi VSK az első fordulóban vereséget szenvedett a Kolozsvári CSU otthonában (28–22), a második körben pedig saját közönsége előtt hátrányból fordítva gyűjtötte be a három pontot a Nagyváradi CSU ellen (30–27).
A Carmen Cartaș irányította alakulat második a rangsorban, a háromszéki együttest csak a jobb gólkülönbséggel rendelkező CS Județean Prahova előzi meg, mellyel a Sepsi-SIC a negyedik játéknapon találkozik idegenben, majd október 16-án a CS Star Mioveni érkezik Sepsiszentgyörgyre. A pontvadászatot egy újabb kéthetes szünet szakítja meg, ezt követően a zöld-fehér mezesek Resicabányára utaznak, november 2-án pedig a Kolozsvári CSU látogat Háromszékre.
„Egy olyan csapattal találkozunk, amely a Nagyvárad legyőzése után felfokozott hangulatban érkezik hozzánk. Azt szeretném, hogy jó mérkőzést játsszunk, illetve kiküszöböljük az eddig elkövetett technikai hibákat. Várjuk a sportkedvelőket a Szabó Kati Sportcsarnokba, hiszen a Székelyudvarhely elleni találkozón is remek hangulatot teremtettek, ami nagyon sokat segített nekünk” – nyilatkozta Carmen Cartaș vezetőedző.
A harmadik forduló programja: * ma: Sepsi-SIC–Fogarasi VSK (17 óra) * szombat: Resicabányai CSU–Temesvári CSU (12 óra), Nagyváradi CSU–CS Județean Prahova (13 óra), Kolozsvári CSU–CS Star Mioveni (16 óra) * hétfő: Hargita KK–Vidombáki Teutonok. (miska)