Tíz év telt-múlt azóta, hogy nincs velünk a mosolyod, nem nálunk időzöl, nem hallani szelíd hangod, nem kísér a tekinteted, hogy nincs itt a felhőtlen humorod. Mi sem változott az első nap, aztán az első év után! Most, amikor a számlálásban már tíz évig jutunk, ugyanúgy érvényes: a hiányod eleven, szorongat az ittléted újuló igénye. Arra rezzenünk össze minden élmény határán, hogy csak akkor egészülhetne az teljessé, ha megoszthatnánk veled, ha te rendeznéd a legérvényesebb megállapítással a dolgok tárházába — az örömök és gondok közé. Mert így minden öröm félöröm, csonka még a gond is.
Akármeddig is terjeszkedjen a felsorolás, legjobban a közvetlenséged hiányzik. Mindenki a közeli jó barátod volt, mindenki azt állítja, hogy volt számára időd és szavad, mindenki azt mondja, hogy látta, amikor megmutattad a rajzaid, ismerte a műveid. De metsző, éles, elégikus és fájdalmas tartalmuk ellenére sem nyomasztott rajzaid világa, ellenkezőleg! A legkisebb művészi allűr, póz vagy felvett magatartás nélkül éltél, s ekként beléd karolhatott Kökös, Szentgyörgy és Erdély, egy-egy alkalommal Budapest. S csak most tudjuk, hogy ez nem magától értetődik, hogy ez nem természetes: milyen mitikusan erős voltál! Követtünk, sodródtunk veled és általad.
Az élet is változott azóta. Mesterséges térben szállnak, körbevesznek paravánok, képernyők, tűzfalak. Közösségben az adott szó gondatlan fényűzés, míg a családok a lélek otthon-széfjébe menekülnek. Még kevésbé maradtak utak, elágazások, értékek. Választások. Példák. Egy pillanatra, adott helyen éppen érvényes egy jelenség — és ezzel szerepe véget is ért. Nincs sehol a gonosz, de bulgakovi mégis minden. Nem lehet nem észrevennünk, hogy ami európai, az most válságjelenség, s a művészet is orkánként, bőszült hullámverésként közvetíti ezt felénk. Mégis, mintegy varázslatra, ismét a helyére kerül minden, ha föllapozom a te rajzaid: férfiak, asszonyok, öregek, a születés és elmúlás, a vágy és fájdalom megélt, vállalt és követett útjain. Kézzelfogható, megismerhető sorsok. Így, másodsorban az a hit hiányzik, ami veled osztályrészünk volt, a hit abban, hogy az élet a személyes érdekeken túl, általában és közösségben is (sőt, talán ilyen vonatkozásában még inkább) érvényes, hogy az időnek van folytonossága, hogy a történetek, versek, rajzok értéke átadhatóságukkal kezdődik.
Ezért az is hiányzik, hogy elővedd a tollad-ecseted, elő a terveidet, hogy Háromszék álmait, gondjait megrajzold. A karodban, a kezedben, a mérő tekintetedben ott lobogtak, vonultak a további formák. Írhatjuk, hogy te tulajdonképpen elmondtad a történeted, forgassuk, érett ésszel, józanon, de a legszorongatóbb épp azt közbevetni, hogy a rajz összegző ereje és a test nem együtt ívelt: a magaslat, a lendület, ahová a vonal elvezetett, végül kíméletlen betegségben forrongott. Milyen megnyugtató lenne tudni, hogy dolgozol! Úgy könnyebb lenne magunkat is szeretni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
