A tisztes munka nemzetközi napja (október 7.) alkalmából kiadott hétfői közleményében az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség megállapította, hogy az elmúlt évtizedekben Románia csak szerény lépéseket tett a jóléti állam megvalósítása felé.
A szervezet statisztikai adatokra hivatkozva emlékeztetett arra, hogy 2023-ban a romániaiak 32 százalékát fenyegette a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés veszélye, a fogyatékkal élők közel 80 százaléka nem keresett eleget ahhoz, hogy nyaralni mehessen, a munkavállalók 35 százaléka pedig minimálbérből élt, ami még mindig nem fedezi a tisztességes megélhetéshez szükséges alapvető kiadásokat.
Az Alfa Kartell a tisztes munka nemzetközi napja alkalmából felhívta a figyelmet arra, hogy a lakosság jelentős része pesszimista, nem hisz a közéleti vagy politikai szerepvállalásban. A közleményben felidézték, hogy a munkavállalók a szociális és gazdasági jogaikat gyakran véres konfliktusok során vívták ki, miközben a szakszervezeti tagokat nyilvánosan támadták, megtagadták tőlük a szólás és a gyülekezés jogát. Ez még nem a múlté, és amíg a munkavállalók igazságtalanságot szenvednek el, addig mindannyian érezzük ezt – olvasható a közleményben, amelynek végén az Alfa Kartell a jóléti állam alapelvei melletti kiállásra és szolidaritásra kérte a munkavállalókat. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.