Az őzláb elnevezés nem rendszertani besorolást takar, hanem inkább népi vonatkozású kifejezés. A Magyar Mikológia Társaság utolsó, 2017-es névjegyzékében kb. 50 olyan faj szerepel, amely nevében ott találjuk az őzláb szót.
Az őzlábgombák szaprotrófok, vagyis korhadékbontók. Nincs szükségük fapartnerre, mint például a galambgombáknak, tinóruknak, ezért az erdőn kívül, nyílt terepen is feltalálják magukat. Rendszertanilag a csiperkefélék családjába (Agaricaceae) tartoznak, ezen belül több nemzetségre osztja őket a szakirodalom. A legismertebbek a Lepiota, a Macroplepiota és a Chlorophyllum génuszok. Az utóbbi kettőben találjuk meg az étkezési szempontból is jelentős „nagyokat”, amelyek közül négy olykor Sepsiszentgyörgy területére is betéved. Általános szabály, hogy a kisebb őzlábgombákat kerüljük. Ezek általában nem fogyaszthatók, sőt, mérgezőek.
Karcsú őzlábgomba (Macrolepiota mastoidea)
Esernyőszerűen kiterült kalapjának átmérője ritkán haladja meg a 10–15 cm-t. A kalapbőr kevésbé gyapjas, majdnem csupasz, rendszerint a fehéres, krémszínű alapon csillag formájú barnás motívum rajzolódik ki. Fontos határozóbélyeg mellbimbószerűen csúcsos közepe. Tönkje hosszú, üreges, felülete többnyire sima, esetleg halvány kígyóbőrszerű minta látható rajta. Elmozdítható gyűrűje nem annyira széles, mint a nagy őzlábé.
Húsa fehéres, kellemes illatú, nem vagy csak gyengén vörösödhet. Ehető, kulináris értéke a nagy testvéréhez (M. procera) hasonló. A legtöbb gombász nem is tesz különbséget e két faj között. Jellemző rá, hogy aszályos időben a lábán megszárad. Ha nem kukacos, beáztatva ekkor is fogyasztható.
Városi környezetben nagyon ritka, csak egyszer volt szerencsém vele találkozni Sepsiszentgyörgyön, az egykori gyümölcsös (Jókai Mór utca) egyre jobban beépülő területén. Elhanyagolt, öreg almafák alatt, rég nem kaszált, magas fűben fotóztam a mellékelt felvételen látható gyönyörű, üde társaságot. A kompozíció a fajtára kevésbé jellemző, inkább egyesével, mint csoportosan szokása teremni. Ha néhanapján meg is mutatja magát a város szélén, amennyire én ismerem, a sűrűn lakott övezetekbe nem fog „besétálni”, sosem lesz belőle igazi városlakó. Azonban a településen kívül: erdőszéleken, tisztásokon, cserjésekben vagy fás legelőkön találkozhatunk vele.
Nem is olyan rég a részletesebb gombászkönyvek két nagyon hasonló filigrán őzlábat: a karcsút (M. mastoidea) és a csinosat (M. gracilenta) is próbáltak megkülönböztetni. Napjaink kutatásai azonban rávilágítottak, hogy egy és ugyanazon fajról van szó, így hát a csinos (ebben az esetben értsd: vékonyabb, hosszabb tönkű) jelző törlődött a gombász szaknyelvből.
Farkas János
