Még azt sem tudjuk pontosan, hogy hányan élnek a határokon belül és kívül: Marcel Ciolacu kormányfő szerint 6,5 millió román állampolgár él más országokban (de ide számolt 1,2 millió moldovait is), Kelemen Hunor RMDSZ-elnök – az egyetlen, aki a politikusok közül aggodalmát fejezte ki a demográfiai helyzet alakulása miatt – ötmilliónál többről beszélt, a migrációval foglalkozó világszervezet 5,7 millióról tud. Ha ezt levonjuk abból a 19 millióból, amennyi lakosa a 2021-es népszámlálás szerint van Romániának, akkor az derül ki, hogy minden harmadik személy kivándorolt már, és mivel zömmel az aktív korosztályokhoz tartozók mennek, ez tovább erősíti az elöregedési folyamatokat. A nyugdíjasok száma a jelenlegi becslések alapján 2031-ben fogja meghaladni a fiatalabbakét, 2034-ben pedig várhatóan 90 évet ugrunk vissza az időben, a népesség akkor fog a második világháború utáni szintre apadni. Erre már az ENSZ is figyelmeztetett, ám csak annyit ért el, hogy nemrég a kormányfő is elismerte: kezdeni kell valamit. Rögtön bizonygatni is kezdte, hogy az ország fejlődik, felsorolta az épülő utakat, megemlítette az egészségügyi beruházásokat, kijelentette, hogy sikerült megállítani az orvosok elvándorlását, és végül azt is, hogy megfordulni látszik a trend, egyre többen telepednek haza. Ami kétségtelenül jó, csakhogy Románia elöregedése így is elkerülhetetlennek látszik, és erre nincs felkészülve az ország.

A parlamenti választások előtt hat héttel egyetlen román pártnak sincs semmiféle stratégiája a népességfogyás lassítására, ami anyagi természetű gondokat is felvet. Románia jó esetben (a jelenlegi politikusi fogadkozások szerint) hét év múlva hozza újra egyensúlyba – azaz 3 százalékos deficit alá – a költségvetését, de a dekrétumgenerációk már hat év múlva tömegesen vonulnak nyugdíjba, sőt, korengedménnyel már 2025-től sokan megtehetik. Ez nincs túl messze, de még nem hallani arról, hogy miből fogják fizetni a nyugdíjakat, mikor kevesebb munkavállaló lesz, mint eltartott, és azt sem, hogy idősotthonokat, ellátási rendszereket tervezne valaki, mert ami van, az már most sem elég, és sok közülük még mindig haláltáborra emlékeztet. Arról sem esik szó, hogy miképpen ösztönözné a gyermekvállalást az állam: habár (az RMDSZ kezdeményezésére) létrejött egy családügyi minisztérium, nemigen érezni a hatását, még a (szintén RMDSZ-es programként elindított) bölcsődeépítés is rettentő lassan halad. A fiatalok megélhetési, lakhatási lehetőségei sem bővültek az elmúlt években, az oktatás minősége inkább taszító, mint vonzó erő – de még ehhez a kitörési esélyhez sem férnek hozzá egyformán a gyermekek. Az egészségügy is messze van még a felzárkózástól, ez is oka a kivándorlásnak.

Sokféle kihívásnak kellene megfelelnie a kormánynak a következő években, hogy ne váljon elhagyott öregek lakhelyévé az ország. 

Marcel Ciolacu a Szent Paraschiva-búcsún – kevés a fiatal körülötte. Fotó: Facebook / Marcel Ciolacu