Nem váltak be a hulladékszigetekre kihelyezett olajgyűjtő hordók, de a sepsiszentgyörgyiek továbbra is leadhatják a háztartásokban keletkezett használt étolajat – hívta fel a figyelmet a Tega Rt. hulladékgazdálkodási társaság.
Tapasztalataik szerint a lehetőséggel többen is élnek, és mint közleményükben jelezték, a vizet különösen szennyező, feleslegessé vált, elhasznált étolajat a városban két helyen gyűjtik be: a központi piacon az Ág utcai bejárat felől található bódéknál kihelyezett tárolóban, illetve az Energia utcai hulladékudvarban.
Máthé László, a Tega Rt. igazgatója elmondta, a gyűjtőpontoknál kihelyezett sárga kukákba nagyon sok egyéb hulladékot beledobtak, és előfordult az is, hogy egyesek a kukába öntötték az olajat. Emiatt a begyűjtővel arra a döntésre jutottak, hogy ezt a lehetőséget felszámolják.
A Tega tájékoztatása szerint a kijelölt két helyszínen idén összesen 500 kg olajat sikerült összegyűjteni, a legjelentősebb mennyiséget, 100–100 kg-ot júliusban és augusztusban adták le a városlakók. A hulladékgazdálkodási társaság kiemelte: az olaj elkülönített gyűjtése igen fontos, mert „egy liter, élővízbe öntött olaj megközelítőleg egymillió liter vizet szennyezhet be, a növényekre lerakodva meggátolja azok oxigénfelvételét, csatornába öntve rendkívül nehezen tisztítható szennyvizet eredményez”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.