Kézdivásárhely egyik legjelentősebb épületegyüttese a kantai római katolikus templom, a minorita rendház és a barokk kapu. Sajnos, az idő vasfoga ezeknek az épületeknek sem kegyelmezett, az 1722 és 1795 között épített templomon kívül a többi állapota siralmas.
A templom jobb oldalán található épületszárnyat, a gimnázium egykori bentlakását a rendszerváltás után a város önerőből és pályázati pénzekből felújította ugyan, de a külső vakolásra, meszelésre a mai napig nem került sor. Rácz Károly polgármester át szeretné venni az egyháztól a bal oldali szárnyat, hogy neki lehessen fogni a tatarozásnak. Az egyház nem rendelkezik akkora összeggel, hogy rendbe tehesse a több szakaszban, 1740 és 1828 között épített barokk műemlékegyüttest, ezért az egyetlen járható útnak az mutatkozik, ideiglenesen kerüljön át az önkormányzathoz annak érdekében, hogy pályázni lehessen a felújítására. (Iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.