A nyolcszoros kupagyőztes Sepsi-SIC az Alexandria együttesét kapta ellenfélül a női kosárlabda Román Kupa negyeddöntőjének sorsolásán, amelyet tegnap tartottak meg. Az oda-vissza párharc első felvonását várhatóan november 30-án tartják Sepsiszentgyörgyön, míg december 4-én Teleorman megye székhelyén ismét összecsap egymással a két csapat.
Tegnap a Román Kosárlabda-szövetség székházában elkészítették a női kosárlabda Román Kupa második köre, a negyeddöntők párosításait. Az első fordulóban álló megyeszékhelyi Sepsi-SIC ezúttal érdekelt lesz a küzdelemben, ellenfele pedig az az Alexandria, amely – ellenfél hiányában – szerencsés nyertesként jutott a legjobb nyolc közé. A zöld-fehérek mérkőzése mellett az Aradi FCC a Bukaresti Rapid elleni találkozóra készülhet, a címvédő Konstancai VSK alakulatának az Agronómia Bukarest együttesét kell legyőznie, hogy bejusson a sorozat négyes döntőjébe, míg a Târgoviște a Kolozsvári U gárdájával csatázik. A szakszövetség közösségi oldalán közzétett információ szerint a Román Kupa második fordulójának odavágóját november 30-án, míg a visszavágót december 4-én rendezik meg. A kupaviadal négyes döntőjét 2025. március 1-jén és 2-án tartják, a helyszínről később döntetnek az illetékesek.
Mint ismert, eredetileg tizenegy csapat nevezett a Román Kupa aktuális idényébe, ám a Brassói CSU visszalépése után csak tíz együttes indult a végső sikerért. Nemzetközi szereplése miatt a Sepsi-SIC, a Konstancai VSK és a Kolozsvári U alanyi jogon, míg az Alexandria játék nélkül jutott a kupasorozat második fordulójába. Hozzájuk csatlakozott az első kör három mérkőzésének nyertese, valamint az az alakulat, amely a legkisebb kosárkülönbséggel veszítette el a nyolcaddöntős párharcát.
A negyeddöntők mérkőzései: Sepsi-SIC–Alexandria, Aradi FCC–Bukaresti Rapid, Konstancai VSK–Agronómia Bukarest, Târgoviște–Kolozsvári U.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.