Úgy tűnik, ebben az idényben nincs könnyű meccse a megyeszékhelyi Sepsi-SIC csapatának, amelyre a hétvégén egy újabb rangadó vár. A zöld-fehérek a tabella harmadik helyén álló Marosvásárhelyi VSK együttesét látják vendégül a teremlabdarúgó 1. Liga 8. fordulójának nyitómérkőzésén. A visszavágó-sorozat első összecsapását szombaton 18 órától a Szabó Kati Sportcsarnokban rendezik.
Idénybeli harmadik székely rangadójára készül a Mánya Szabolcs edzette Sepsi-SIC, amely szombaton 18 órától a Marosvásárhelyi VSK alakulatát fogadja az élvonal 8. fordulójának nyitómérkőzésén. A vasárnap sorozatban negyedik remijét begyűjtő háromszéki csapat a West Déva elleni 1–1-gyel hangolt a hétvégi összecsapásra, míg a vásárhelyi együttes az odavágó utolsó körében állt, de a 6. fordulóban 3–2-re nyert Déva otthonában. A két gárda legutóbb szeptember 1-jén találkozott, amikor a zöld-fehérek kétgólos előnyt leadva 3–3-as döntetlent játszottak a VSK vendégeként.
A holnaputáni összecsapást a hétpontos Sepsi-SIC a tabella ötödik helyéről várja, míg a Marosvásárhelyi VSK 13 ponttal a rangsor harmadik pozíciójából érkezik Sepsiszentgyörgyre. A szezonbeli második sikerüket kereső szentgyörgyiek számára nehéznek ígérkezik ez a találkozó is, hiszen saját közönségük előtt eddig két döntetlent és egy vereséget könyveltek el, 7 szerzett és 8 kapott találattal negatív a gólkülönbségük. Ezzel ellentétben a vásárhelyi együttes már két diadalt is elért idegenben, amihez egy kudarc is társult. Lőtt góljaik száma megegyezik a szentgyörgyiekével, ám védekezésük gyengébb, hiszen vendégként tízszer zörgött a hálójuk.
A 8. forduló programja: * szombaton Sepsi-SIC–Marosvásárhelyi VSK (18 óra) * vasárnap Mausoleul Mărăşeşti–West Deva (17 óra), Luceafărul Buzău–Temesvári CFR (17 óra) * szerdán Galaci United–FK Székelyudvarhely (17.30 óra). (tibodi)