Antal Árpád András az ötödik mandátumát kezdte meg, és megválasztották az alpolgármestereketÖnkormányzati szemle: Megalakult Sepsiszentgyörgy új helyi tanácsa

2024. október 25., péntek, Közélet

Egy városért, annak lakóiért, a közösségért polgármesterként dolgozni egy felelősségteljes tisztség és alázatot kívánó feladat. A sepsiszentgyörgyiek által megválasztott elöljárók pedig, ahogyan azt az elmúlt évek során is tették, a következő mandátum ideje alatt is igyekeznek méltón szolgálni majd a közösséget.

  • Fotó: Fotó: Kristó-Gothárd Hunor
    Fotó: Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

Ünnepélyes keretek között iktatták be október 21-én Sepsiszentgyörgy újraválasztott polgármesterét és az új önkormányzati képviselőket, így Antal Árpád András a 21 testületi taggal megkezdte az ötödik mandátumát. Október 22-én sor került az új helyi tanács első tanácsülésére, amelynek keretében megválasztották a két alpolgármestert. A következő négy évben alpolgármesterként dolgozik majd Sztakics Éva Judit és Tóth-Birtan Csaba.

Az új testületi tagok: Ambrus Fruzsina, Ambrus Zsombor, Barabás Andrea, Barta Szende, Buslig Kincső, Czimbalmos-Kozma Csaba, Cserey Zoltán Mihály, Csutak Tamás, Debreczeni László, Jancsó Éva, Jánó Mihály, József Álmos Zoltán, Keresztes László, Kiss-Bartha Annamária, Kovács Kriszta, Lakatos László, Magyarosi Imola Piroska, Sztakics Éva Judit, Tischler Ferenc, Tóth-Birtan Csaba, Zsigmond József. Ők azok, akik a következő négy év során részt vesznek a várost érintő fontos döntésekben. A testület 21 tagjából 9 új helyi tanácsos kezdi meg a munkát.

Az alábbiakban Antal Árpád polgármester az ünnepi alakuló tanácsülés keretében elhangzott beszéde olvasható.

 

Fotó: Vargyasi Levente

 

Kedves Kollégák, Barátaim, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Talán a legtöbb beszédünk arról szól, amit teszünk – amit közösen, Önökkel és veletek, a munkatársainkkal együtt sikerül elvégezni, felépíteni, kiharcolni vagy éppen megvédeni. Arról szoktunk beszélni, amire büszkék vagyunk.

Ritkán esik szó arról, amit nem tettünk meg, amit nem tudtunk megtenni.

Pedig az is a mi felelősségünk...

Lao Ce már 2000 évvel ezelőtt megmondta: Az ember nemcsak azért felelős, amit tesz, hanem azért is, amit nem tesz meg.

Gyakran harc és gyakran szélmalomharc a közigazgatás: a nagy álmok sokba kerülnek, és a sikertörténetek mögött embertelen mennyiségű munka van. Utazás, éjszakázás, türelemjátékok, furfang, DNA, kelepcék, aknák, hátba szúrások... ezek mind beleépülnek egy-egy útba, reptérbe, iskolafalba.

Mégis, mindezek ellenére, még mindig úgy gondolom, hogy erdélyi magyar ember számára nem létezik szebb feladat, mint közösségi vezetőnek lenni.

33 éves koromban lettem Sepsiszentgyörgy polgármestere. 16 éve... És még mindig úgy hiszem, hogy ez a legszebb feladat, amit végezhetek. Az pedig, hogy a sepsiszentgyörgyiek 83 százaléka támogat és bízik bennem ENNYI IDEJE, egyenesen megható.

Tisztelettel köszönöm!

Tudom, hogy ez a hatalmas bizalom, ez a történelmi eredmény történelmi felelősséget is jelent. Nem titok: büszke vagyok az eredményeinkre, büszke vagyok, nagyon büszke erre a csapatra. Elöl járunk, mindig többet vállalunk, példát mutatunk. A legfiatalabb önkormányzati képviselő kollégánk mindössze 23 éves, a legidősebb pedig 83 esztendős, több mint 40 százalék nő és a 21 önkormányzati képviselői helyből 21-et ad az RMDSZ. Az elmúlt 16 évben voltunk kisebbségben, volt kétharmadunk, háromnegyedünk és négyötödünk is, de mindig tudtunk józanul és körültekintően dönteni – nem éltünk vissza és nem fogunk visszaélni a jelenlegi abszolút többségünkkel sem! És bár nincs ellenzékünk, tudom, hogy a képviselő kollégák sokszínűsége, szakmai tájékozottsága, élettapasztalata, kíváncsisága és munkabírása hozzájárul ahhoz a célhoz, amin dolgozunk, hogy Sepsiszentgyörgy Kelet-Közép-Európa legélhetőbb ötvenezres városa legyen, ahol rend és kiszámíthatóság van, ahol jók a szolgáltatások és jó az élet, ahol biztonságban és békében élhetnek idősek, gyerekek, tenni akaró felnőttek és családot alapító fiatalok egyaránt.

 

Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

 

Kedves Barátaim!

Habár sok még a feladat, sok mindent sikerült elérnünk, amire büszkék lehetünk: nemcsak repteret építettünk a szomszédokkal, ahonnan gyorsan eljuthatunk a világ bármely pontjára, hanem a terelőút is elkészült, aminek köszönhetően 100 ezerrel kevesebb autó jön be minden hónapban városunkba.

Büszkék vagyunk a főtérre, ahol ma már nem autók hajtanak át, hanem gyerekek szaladgálnak. Valósággal belaktuk a város szélét is, nemcsak a Sepsi OSK-nak épült méltó otthon, de más sportoknak is, a megépült csarnokok pedig a nagyszabású kulturális rendezvényeinket is be tudják fogadni. Százezrek látogattak ezért városunkba... Iskolákat, óvodákat, bölcsődéket újítottunk és építettünk, ipari parkot hoztunk létre és népesítettük be, a dohánygyár pedig újra a miénk.

A legbüszkébbek mégis arra vagyunk, hogy egész Székelyföldön, reggel is és este is, hétköznap és hétvégén is itt, nálunk, Sepsiszentgyörgyön a legjobb a hangulat!

Kedves Kollégák, kedves Barátaim!

Szintet akartunk lépni és szintet fogunk lépni! Megköszönöm mindenkinek az együtt gondolkodást és együtt cselekvést, arra kérlek benneteket, arra kérem Önöket, hogy segítsenek nekünk! Segítsék a munkánkat javaslatokkal, ötletekkel, és legyenek mellettünk! Akkor is, amikor ünnepelünk, és akkor is, amikor harcba indulunk. Mert bár nem mindig lehet megtenni, amit kell, mindig meg kell tennünk, amit lehet!

Óvjuk és építsük továbbra is együtt városunkat!

 

(Az Önkormányzati szemle Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának fizetett tájékoztatási rovata.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 280
szavazógép
2024-10-25: Életutak - Csinta Samu:

Az önfelfedező forradalmár (Beszélgetés az „ötvenhatos” dr. Kiss Tamás jogásszal)

A MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) megalapításával, a szervezet által megfogalmazott diákkövetelések közzétételével az 1956-os magyarországi forradalmat közvetlenül megelőző időszak egyik fontos szereplője volt. Beszélgetés dr. Kiss Tamás jogásszal, akinek élete története Háromszék felé is kanyarodott.
2024-10-25: Közélet - Fekete Réka:

Reményből építenek jövőt

Sok beton és vas kell ahhoz, hogy a létesítendő épület biztos alapokon álljon, de a legerősebb fundamentum maga az ember, mert ha nem a gyermekekre, a fiatalok taníttatására építjük jövőnket, akkor elvész minden, amit építünk – hangsúlyozta Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Kara számára épülő campus tegnapi alapkőletételén. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: nagyon fontos, hogy a Sapientia Háromszéken is megveti lábát, itt olyan tudományos fellegvár jöhet létre, amely hosszú távon biztosítja a magyar közösség megmaradását, tudományos hátterét, érvényesülési lehetőségeit.