KézdivásárhelyJó munkára esküdtek fel

2024. október 25., péntek, Közélet

Letette esküjét, így hivatalosan is megkezdte működését Kézdivásárhely új helyi tanácsa, illetve Bokor Tibor polgármester is folytathatja munkáját egy újabb mandátum erejéig.

  • Bokor Tibor is letette az esküt. A szerző felvétele
    Bokor Tibor is letette az esküt. A szerző felvétele

Az új tanács eskütételére a Vigadó Művelődési Központ dísztermében került sor Ráduly István háromszéki kormánymegbízott jelenlétében. A főasztalnál rajta kívül a rang­idős Lőrincz József, a két legfiatalabb testületi tag – Oláh István és Vargyasi Hunor –, Bokor Tibor polgármester és Tóth Csilla városi jegyző foglalt helyet. Az eskütételt megelőzően a prefektus sok sikert kívánt az új városvezetésnek, majd a szokásos formaságok zajlottak le, többek között felolvasták azt a bírósági döntést, amely megerősíti a megválasztott önkormányzati képviselők mandátumát, illetve érvényteleníti Bokor Tibor RMDSZ-listán szerzett tanácsosi mandátumát, amely a polgármesteri tisztség elfoglalásával üresedett meg. Helyébe a listán következő Farkas Pál Hunor lépett, ő és két másik igazoltan hiányzó képviselő november első hetében teszi le a hivatali esküjét.

A rendkívüli tanács­ülésnek két napirendi pontja volt: az önkormányzati képviselők, illetve a polgármester beiktatása. Elsőként előbbiek tették le esküjüket, az RMDSZ részéről a következő négy évben Szilveszter Szabolcs jelenlegi – és ismételten a tisztségre jelölt – alpolgármester, Dávid Sándor, Domokos-Fejér Melinda, Vargyasi Hunor, Kiss Levente Csaba, Voloncs Mária, Szász Szabolcs, Szigethy Kálmán, Papp Gyöngyike, Kicsid Laura, Lőrincz József, Oláh István, Biszak László és Farkas Hunor Pál lesz testületben, míg az Erdélyi Magyar Szövetséget Balázs Attila, Ilyés Botond és Tankó Sándor képviseli. Biszak László és Voloncs Mária hiányzott az ülésről.

Miután Bokor Tibor is letette az esküt, pár szóban felelevenítette az elmúlt négy év megvalósításait, és ígéretet tett, hogy a munkát folytatni fogja, ehhez kérte a testület segítségét és pozitív hozzáállását. Az eseményen jelen lévő Fejér László Ödön szenátor is szót kért a gyűlés végén, ő is támogatásáról biztosította az új városvezetést, és arra kérte a jelenlévőket, hogy bízzanak az RMDSZ-ben, mivel komoly partnere az önkormányzatoknak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 281
szavazógép
2024-10-25: Közélet - Hecser László:

Maszkosok a baróti városházán

Tegnap reggel rendőrségi mikrobusz állt meg a baróti városháza előtt, belőle símaszkos rendvédelmisek szálltak ki. A polgármesteri hivatalba bevonulók mindenkit kiparancsoltak, mindössze a közbeszerzési osztályon dolgozók ma­radhattak.
2024-10-25: Közélet - Iochom István:

Mágori István első mandátumát kezdi (Önkormányzati beiktatás Csernátonban)

Tegnap délelőtt a csernátoni Sylvester Lajos Községi Könyvtárban iktatták be az új önkormányzati képviselő-testületet és az első mandátumát kezdő polgármestert, Mágori Istvánt. A beiktatási ceremónián a kormányhivatalt Anca Lazăr jogtanácsos képviselte.