Már lement a 10. forduló is az OTP Bank Ligában, nagyjából már körvonalazódott az, hogy melyik csapat mire számíthat ettől az idénytől, mi a fő feladata. Természetesen még semmi nem dőlt el, mivel a bajnokság bő kétharmada még hátra van. Van, aki erőn felül teljesít, de néhány helyen már a vészharangot is kongatni kell.
Már oda is adhatjuk a bajnoki címet a Fradinak?
A Ferencvárosi TC úgy vezeti a bajnokságot 7 győzelemmel és 1 vereséggel, hogy a 10-ből csak 8 mérkőzést játszott le. Már az előző idényt is fölényesen nyerte, de az eddigiek alapján úgy látszik, nyáron még erősödtek is. Az Eredmenyek.com-on az OTP Bank Liga tabellán jól látszik, hogy kevesen lesznek képesek tartani ezt a tempót, de idén az is biztos, hogy nem érdemes előre odaítélni a bajnoki címet a Fradinak. Szoros a mezőny mögötte, néhány pontnyira vannak a riválisok, elég egy hullámvölgy és máris kiélezetté válik a hajrá.
Az FTC új edzője, Pascal Jansen teljesen más irányba fordította a csapatot, mint elődje. Valószínűleg az idény végén nem a bajnoki cím lesz a mérőszám, hanem a nemzetközi szereplés. Nehéz elképzelni, hogy nem nyerik meg a hazai bajnokságot. De ha valaki képes meglepni a Fradit, akkor érdemes figyelni a Puskás Akadémiára. Minden évben reális cél számukra a dobogó, idén pedig kifejezetten magabiztosan szerepelnek. Ugyan van két vereségük, de pontegyenlőséggel állnak a Ferencvárossal, amit valószínűleg nem fognak tudni tartani, de az ezüstérem teljesen reális elvárás és cél.
A Paks csapata továbbra is a legnagyobbak közé tartozik. Sok szakértő várja évről évre a visszaesésüket, de ez mégsem történik meg. Ideális környezet, reális építkezés és elvárások, ami továbbra is egyértelmű élmezőnyt jelent. Az MTK átélt idén már egy vereségszériát, de sikerült stabilizálni magukat a Loki és a Kecskemét legyőzésével. Újra a felső harmadban vannak, ahogy az Újpest is, amely szintén hozza az elvárásokat.
Hatalmas küzdelem a középmezőnyben
A DVTK eredményei jól mutatnak, de egyelőre még nem elegendő a felsőházhoz. Az elmúlt hét meccsükön nem kaptak ki, ami önmagában egy imponáló eredménysor. A Fehérvár gödörben van: zsinórban négy vereség, az egész szezonra rányomhatja a bélyegét, ha nem sikerül kimászni belőle.
A legnagyobb bajban az előzetesen dobogóra várt DVSC van. Hatalmas vereség a Nyíregyháza otthonában, az MTK és a Puskás stadionjában sem sikerült pontot szerezni, a Paks pedig Debrecenben verte el a Lokit 5-0-ra.
Kire vár a másodosztály?
Ugyan a DVSC áll jelenleg kiesőhelyen, de jogos elvárás és reális jóslat az, hogy hamarosan elindulnak felfelé a tabellán. Nyíregyházán fut a szekér, némi visszaesés várható, de jelenleg nem tűnik úgy, hogy kiesési problémákra kell számítani keleten. Sajnos a Kecskemét és a Győr esetében ez már nem mondható el. Bőven van még teendő az idény következő szakaszában, de a Zalaegerszeg sem dőlhet hátra, akik általában tavasszal szoktak kilőni. (X)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.