Harmadik évébe lépett a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány által megvalósított, a svájci kötődésű HEKS-EPER Romania Alapítvány által finanszírozott program, amely sérülékeny fiatal diákokat segít pályaorientációjukban, a szakiskola elvégzése után pedig munkahelykeresésben, -közvetítésben támogatja őket. A legutóbbi képzést október második szombatján tartották a sepsikőröspataki Írisz-táborban.
A projekt a tavalyi jó gyakorlathoz hasonlóan a Vezetők Iskolájával indult. Az eseményen a Puskás Tivadar Szakközépiskola és a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola tizenegyedikes osztályainak kiválasztott diákjai vettek részt. Az egynapos vezetőképző azokat a készségeket hivatott fejleszteni, amelyekkel a diákok sikeresen tudják összefogni osztályközösségeiket. A program keretében szervezett események, tevékenységek küldötteiként, motivátoraiként a kiválasztott diákok nem csak saját személyiségüket fejleszthetik, de társaik és tágabb értelemben a helyi közösség életére is pozitívan hathatnak. A vezetői tréningnapot Kovács Zsolt és Szász Zsuzsanna pszichológusok irányították, Nagy Andrea mediátor-szakértő és Torma Veronka projektmenedzser pedig olyan érdekes interaktív tevékenységeket tervezett, amelyeket végigjátszva mindannyian jobb vezetőkké váltunk. A program szupervizora, a Nagyváradi Egyetem professzora, Julien-Ferencz Kiss megfigyelőként csatlakozott az eseményhez.
Jókedvvel és derűvel e napon olyan bizalmas közösséggé kezdtünk alakulni, amelynek tagjai egymást támogatva, spirálszerű közvetítéssel segíthetnek abban, hogy minél több fiatal találja meg itthon a számításait, és minél több helyi munkaadó alkalmazza a frissen képzett munkaerőt.
Nagy Andrea, a projekt sajtóreferense
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.