A Háromszéki Ágyúsok remek hétvégét tudhatnak maguk mögött, hiszen saját közönségük előtt kétszer is megérdemelt győzelmet arattak a Bukaresti Steaua felett. Kertész Zoltán legénysége pénteken 5–1-re diadalmaskodott a Román Kupában, így a hátralévő mérkőzésektől függetlenül bebiztosította a csoportelsőséget. Ezt követően a narancs-kék mezesek szombaton fordulatos összecsapáson 6–4-re nyertek fővárosi riválisuk ellen a bajnokság alapszakaszában.
Pénteken a háromszéki csapat villámrajtot vett, már az 5. percben vezetést szerzett, Antal László védhetetlenül bombázott a hálóba (1–0). A házigazdák nem sokkal később növelték előnyüket, a 8. percben Antal László remek előkészítése után Kernászt Máté lőtte a korongot a kapuba, húsz másodperccel később pedig Róth Zoltán passzából Gecse Olivér továbbított a hosszú felsőbe (3–0). Ekkor Ioan Timaru vezetőedző időkéréssel próbálta megszakítani a narancs-kék mezesek lendületét, ami kevésbé sikerült, hiszen a 20. percben Róth Zoltán újabb átadását követően Antal László másodszor is eredményes volt (4–0). A második felvonás kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, viszont Béres Szilárd bravúros védésekkel őrizte ketrecét a góltól. A székelyföldi együttes a 32. percben kihasználta emberelőnyét, Részegh Zsolt lövését még hárította Makszim Szamankov, ám a kipattanót Szőcs Zalán értékesítette (5–0). Kertész Zoltán legénysége az utolsó játékrészt emberhátrányban kezdte, azonban a szervezett védelmük állta a sarat, aztán a hajrához közeledve fórban rohamozhattak, ennek ellenére a bukaresti alakulat talált be, az 54. percben Mircea Constantin faragott a Steaua hátrányából (5–1).

Szombaton az első harmadban a házigazdák hamar emberelőnyben találták magukat, ezt kihasználva a 3. percben Ferencz Szilárd előkészítése után Molnár Zsombor szerzett vezetést (1–0). Mindössze 27 másodpercig örülhettek, ugyanis a vendégek kisvártatva válaszoltak, Mircea Constantin értékesített egy kipattanót (1–1). A szünethez közeledve a fővárosi ellenfél váratlanul ismét betalált, a 17. percben Mircea Constantin emelt a ketrecbe (1–2). A szünet előtt a Háromszéki Ágyúsok még jobban felpörögtek, a 18. percben Szőcs Zalán passzából Görbea Tivadar szépségdíjas találattal egyenlített (2–2), majd a 19. percben Antal László átadásából Gecse Olivér volt eredményes (3–2). Kertész Zoltán tanítványai a második felvonást létszámfölényben kezdték, amit a javukra is fordítottak, hiszen Szőcs Zalán előkészítéséből Részegh Zsolt továbbított a kapuba (4–2). Rövidesen Andrei Filip csökkentette a bukaresti csapat hátrányát (4–3), a későbbiekben pedig sérülés miatt László Arnold kivált a játékból, helyére Béres Szilárd érkezett. A székelyföldi gárda a folytatásban is érvényesítette akaratát, a 31. percben Márton Koppány pontos passzát Részegh Zsolt váltotta gólra (5–3), aztán a 39. percben Róth Zoltán átadásából Márton Koppány iratkozott a gólszerzők közé (6–3). A dudaszó előtt a Steaua szépített, Antal Alfréd korongszerzés után csúsztatott a hálóba (6–4), ezt követően az iram az utolsó harmadban sem csökkent, viszont az újabb találatok elmaradtak.

Eredmények: * Román Kupa, csoportkör: Háromszéki Ágyúsok–Bukaresti Steaua 5–1 (gólszerzők: Antal László 5., 20., Kernászt Máté 8., Gecse Olivér 8., Szőcs Zalán 32., illetve Mircea Constantin 54.) * román bajnokság, alapszakasz: Háromszéki Ágyúsok–Bukaresti Steaua 6–4 (gólszerzők: Molnár Zsombor 3., Görbea Tivadar 18., Gecse Olivér 19., Részegh Zsolt 22., 31., Márton Koppány 39., illetve Mircea Constantin 3., 17., Andrei Filip 24., Antal Alfréd 40.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.