A megyei labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában orbaiszéki rangadót rendeztek. A szoros küzdelmet hozó mérkőzésen Kovászna hazai környezetben a hajrában szerzett góllal győzött Zágon ellen, így az együttesek helyet cseréltek a táblázatban, immár a fürdőváros csapata a harmadik.
Csernáton hazai pályán állta a sarat a listavezető ellen, Barót ugyanis mindössze egy góllal nyert a felső-háromszéki alakulatnál. A rangsorban második Bardoc igazolta a papírformát, ezúttal az utolsó előtti Nagyajta felett diadalmaskodott, Szentkatolna pedig már az első félidőben eldöntötte a győztes kérdését Uzonban. Perkő szintén hozta a kötelezőt a sereghajtó Bodzaforduló vendégeként, így Zágon vereségét kihasználva pontszámban beérte a negyedik helyet elfoglaló orbaiszéki gárdát. Árkos kétgólos hátrányt ledolgozva remizett Maksa otthonában, így a döntetlen miatt némileg leszakadt az élmezőnytől.
Eredmények, 11. forduló: Uzon–Szentkatolna 1–2 (gólszerzők: Vlad Dudău 44., illetve Fábián Domokos 24., 39.), Maksa–Árkos 2–2 (gsz.: Király Nándor 15., Gecző Szilárd 25., illetve Vajna Szabolcs 27., Fozocoș George 90.), Kovászna–Zágon 1–0 (gsz.: Alin Damian 85.), Bodzaforduló–Perkő 1–3 (gsz.: Ciprian Băila 89., illetve Bartók Róbert 21., Fábián Hunor 38., Sinkler Herbert 57.), Csernáton–Barót 0–1 (gsz.: Pál Szilamér 41.), Papolc–Szitabodza 0–1 (gsz.: Dan Neagovici 38.), Bardoc–Nagyajta 3–1 (gsz.: Szántó Erik 15., Dobai Henrik 22., George Cioran 27., illetve Ovidiu Dedu 37.), Gelence szabadnapos volt.
A táblázat:
1. Barót 11 0 0 53–5 33
2. Bardoc 8 1 1 63–12 25
3. Kovászna 8 0 2 44–13 24
4. Zágon 7 1 2 39–6 22
5. Perkő 7 1 2 27–13 22
6. Árkos 6 1 3 28–17 19
7. Szitabodza 4 1 5 24–21 13
8. Maksa 4 1 5 18–23 13
9. Papolc 4 1 5 22–34 13
10. Csernáton 4 1 6 16–29 13
11. Szentkatolna 3 0 8 11–46 9
12. Gelence 2 1 7 13–31 7
13. Uzon 2 1 8 9–60 7
14. Nagyajta 2 0 8 13–30 6
15. Bodzaforduló 0 0 10 10–50 0
A 12. forduló programja: * november 9.: Árkos–Bardoc (14 óra), Kovászna–Csernáton (14 óra) * november 10.: Szitabodza–Gelence (13 óra), Szentkatolna–Barót (14 óra), Perkő–Papolc (14 óra), Nagyajta–Bodzaforduló (14 óra), Zágon–Maksa (14 óra), Uzon szabadnapos. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.