A háromszéki önkormányzat támogatásával zajlik a felső-lemhényi, Nepomuki Szent Jánosról nevezett kápolna felújítása. A 18. századi kis épület kívül teljesen új köntösbe öltözik.
Kovászna Megye Tanácsától elnyert ötvenezer lejes támogatást önrésszel kiegészítve vált lehetségessé a lemhényi Nepomuki Szent János-kápolna felújítása – közölte érdeklődésünkre Hölgyes Pál Zsolt, a község római katolikus plébánosa. „Mindezek mellett a hívek is felpártolták az ügyet és támogatták a munkálatot. Felfedeztünk érdekességet is. Azt tudtuk, hogy a templomtoronyba villám csapott, de azt nem, hogy a megszenesedett gerendákra került rá a tető” – magyarázta a plébános, aki szerint főként az idősebbek örvendenek, hogy a kápolna megújul. „A legtöbb idős ember itt kötött házasságot, jobbára itt zajlottak a keresztelők is, nem a Szent Mihály hegyén, így szoros az érzelmi kapcsolat” – mondotta.
A munkálat során az épület kívül újul meg, a belső térre egyelőre nem jut pénz, de az még elfogadható állapotban van. Kicserélték a teljes ácsmunkát, s olyan cseréppel födték a tetőt, amelyet a műemlékvédők is előszeretettel használnak, annak ellenére, hogy a kápolna nem tartozik a műemlékek közé. Ezek mellett leverték a régi vakolatot és az esővizet is elvezetik.
A felső-lemhényi Nepomuki Szent János-kápolna eredetét 1764-re datálják, Józsa György építtette, aki 1758 és 1765 között volt a település plébánosa. A kápolna oltárán a védőszent szobra látható.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.