A budapesti színekben medencébe ugró sepsiszentgyörgyi Zelenák Dávid egyéniben arany- és ezüst-, míg váltóban aranyéremmel zárta a Magyar Speciális Olimpia Szövetség idei utolsó országos úszóversenyét, amelyet az elmúlt hét végén a százhalombattai Szalai János Uszodában tartottak meg. Emellett sportolónk teljesítette a Magyar Úszó Szövetség minimumvizsgáját is, amiért külön oklevelet kapott.
Szombaton és vasárnap több mint száz sportoló részvételével szervezték meg a Magyar Speciális Olimpia Szövetség idei utolsó országos megmérettetését. A rendezvény célja az úszósport népszerűsítése mellett az, hogy versenyzési és élményszerzési lehetőséget biztosítson az értelmi fogyatékossággal élő sportolók számára. A népes mezőnyben ott volt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum végzős diákja, Zelenák Dávid, aki négy számban is próbára tette magát. A 18 esztendős speciális úszónk 50 méter mellen a negyedik helyen csapott célba, 50 méter pillangón viszont második lett, így ezüsttel gyarapította éremkollekcióját. A Csíki Sándor által felkészített szentgyörgyi sportoló 100 méter pillangón már nem talált legyőzőre, és a Csalogány Diáksport Egyesület 100 méteres vegyes váltójával is az első helyen fejezte be a szlovák speciális olimpikonok részvételével nemzetközivé váló úszóversenyt.
Zelenák Dávid remek teljesítményével hozzájárult a budapesti sportegyesület hétvégi kiváló eredményeihez, a csapat 28 arany-, 17 ezüst- és 13 bronzérem mellett két negyedik, három ötödik és egy hatodik helyezéssel fejezte be a szezonzáró viadalt. Háromszéki versenyzőnk számára ez volt az idei harmadik megmérettetés, a 2024-es esztendőt pedig összesen nyolc, öt arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel zárta.
A hétvégi verseny 36 résztvevője – köztük Dávid és további nyolc csalogányos sportoló – sikeresen teljesítette a Magyar Úszó Szövetség minimumvizsgáját. A szentgyörgyi fiú 50 méter pillangón szerzett diplomát, ami azt jelenti, hogy a jövőben ebben az úszószámban indulhat az egészségesek között.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.