Labdarúgás, 2. LigaTöbb mint három hónap után megszakadt a veretlenségük

2024. november 14., csütörtök, Sport

A másodosztályú bajnokság 13. fordulójában az FK Csíkszereda kedden 2–1 arányban kikapott a motiváltan játszó Concordia Chiajna vendégeként, így megszakadt a több mint három hónapig tartó veretlensége. Ilyés Róbert csapata a fiaskó ellenére maradt a rangsor élén, legközelebb pedig november 23-án 11 órától lép pályára, amikor az utolsó előtti Mioveni együttesét fogadja.

  • Fotó: Facebook / FK Csíkszereda
    Fotó: Facebook / FK Csíkszereda

Az első negyedórában egyik csapat sem kockáztatott, mindkettő visszafogott játékkal rukkolt elő, ugyanakkor mélységi indításokkal próbálkoztak, azonban ezekből nem sikerült veszélyes lehetőségeket kialakítani. A házigazdák a 24. percben mégis megtörték a jeget, Mihai Neicuțescu a felezővonaltól remekül passzolt a beinduló Robert Ion irányába, aki a kapus mellett a jobb alsóba gurított (1–0). Kisvártatva válaszolhattak volna a vendégek, viszont Jozef Dolný szabadrúgása mellé ment, aztán Anderson Ceará veszélyeztetett, ellenben Ștefan Fara hárított. Közben az Ilfov megyei együttes előtt is adódott helyzet, Alexandru Boiciuc kísérletét Simon Máté szögletre tolta, így a szünet előtt újabb találat nem született. A Hargita megyei alakulat hátrányban vonult pihenőre, ráadásul a bajnokságban ez volt az első idegenbeli mérkőzése, ahol félidőben vesztésre állt.

A második felvonásban Ilyés Róbert legénysége mezőnyfölényben játszott, mégis szinte a semmiből a Chiajna volt eredményes, a 61. percben Ion bal oldali beívelését követően a középen érkező Alexandru Boiciuc könnyedén a hálóba bólintotta (2–0). Ilyés Róbert vezetőedző cserékkel igyekezett felrázni a támadójátékot, a csíkszeredai gárda pedig a hátralévő időben az egyenlítés reményében rohamozott. Raul Palmeș az oldalhálóba továbbított, aztán a hálóőr védte Makrai Gábor lehetőségét, aki a 75. percben már pontosan célzott, ugyanis Torvund Alexander beadása után fejjel a bal alsóba csúsztatott (2–1). A piros-fekete mezesek az utolsó negyedórában mindent megtettek a pontszerzésért, viszont a lehetőségek kimaradtak, a Concordia ugyanakkor az eredmény megőrzése érdekében húzta az időt, így megszakadt az FK Csíkszereda augusztus óta tartó veretlensége.

Eredmény, másodosztályú bajnokság, alapszakasz, 13. forduló: Concordia Chiajna–FK Csíkszereda 2–1 (gólszerzők: Robert Ion 24., Alexandru Boiciuc 61., illetve Makrai Gábor 75.). (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 743
szavazógép
2024-11-14: Sport - :

Az Agronómia Bukarest ­csapatát fogadja a Sepsi-SIC (Női kosárlabda, Nemzeti Liga)

A válogatott szünet után folytatódik a női kosárlabda Nemzeti Liga, amelynek negyedik fordulójában az Agronómia Bukarest lesz a bajnoki bronzérmes Sepsi-SIC ellenfele. A szombaton 19 órától kezdődő találkozónak a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnok ad otthont.
2024-11-14: Család - :

Légúti fertőzések, veszélyes vírus

Ebben az időszakban a tavalyinál jóval több a légúti fertőzések száma Romániában, ugyanakkor egy rendkívül fertőző vírus veszélyeire is figyelmeztetett a Román Pneumológiai Társaság.