Az izraeli államfő azután döntött Netanjahu felkérése mellett, hogy délelőtt hiába győzködte külön-külön a két nagy párt vezetőjét, Netanjahut és Cipi Livni külügyminisztert, a centrista Kadima elnökét, hogy alakítsanak egységkormányt, különben zsákutcába kerülhet a békefolyamat a palesztinokkal. Livni később nyilvánosan kizárta, hogy a Kadima részt venne olyan kormánykoalícióban, amelynek élén Netanjahu áll.

Netanjahu a kormányalakítási megbízás átvétele után azonnal széles nemzeti egységkormány létrehozására hívott fel a Kadima és az Ehud Barak védelmi miniszter vezette Izraeli Munkapárt részvételével, ám továbbra sincs jele annak, hogy ez utóbbiak hajlandóak lennének csatlakozni a Likud-vezető kormányához.

Netanjahunak, aki 1995―99 között egyszer már betöltötte a miniszterelnöki tisztséget, összesen hat hét áll rendelkezésére ahhoz, hogy lefolytassa a hivatalos kormányalakítási tárgyalásokat, és bemutassa kabinetjét a parlamentnek. A Likud elnökének felkérésével Peresz szakított azzal az izraeli hagyománnyal, hogy a legerősebb parlamenti párt vezére kap megbízást a kabinet megalakítására. A február 10-i előrehozott parlamenti választásokon a Kadima huszonnyolc mandátumot szerzett, eggyel többet, mint a Likud. Ugyanakkor az utóbbinak van esélye arra, hogy kisebb, vallásos és szélsőjobboldali pártok bevonásával parlamenti többséggel rendelkező kormánykoalíciót hozzon létre. Netanjahu e pillanatban a világi vagy vallási szélsőjobbra és az ultraortodox pártokra alapozná a kormányt; ezekkel együtt 65 képviselője lenne a 120 tagú kneszetben.