A megyei környezetvédelmi őrség megbízottjai nemrég Bölönben ellenőrizték, hogy a korábbi terepszemle nyomán meghagyott intézkedéseket végrehajtották-e a helyi hatóságok. Szeptemberben 45 ezer lejre bírságolták meg Bölön község önkormányzatát, mert területén a környezetvédelmi felügyelők több illegális szemétlerakóra bukkantak.
Az újabb látogatás alkalmával azt tapasztalták, a szóban forgó területeket megtakarították, a szétszórt szemetet összegyűjtötték. „Tehát lehet” – summázott az intézmény a közösségi médiában megosztott, bizonyító jellegű fotók kíséretében.
Bölönhöz hasonlóan szeptemberben Előpatakon is ellenőrzést végeztek a környezetvédelmi szakemberek, több olyan helyszínt is azonosítottak a községben, ahol vegyes, illetve építési hulladékot hagytak hátra szétszórva ismeretlenek. Az önkormányzatot ez esetben is 45 ezer lejre büntették.
A hatályos rendelkezések megsértése miatt a megyei környezetvédelmi őrség év eleje óta 81 bírságot szabott ki, ezek összértéke meghaladja az egymillió lejt, ugyanakkor hét vállalat tevékenységét felfüggesztették különböző törvénysértések miatt – közölte az intézmény vezetősége. Felügyelőik idén több mint 600 ellenőrzést végeztek, ezek közül félszáz esetben beérkező panaszokat, bejelentéseket vizsgáltak, 92 alkalommal pedig más hatóságokkal együtt tartottak terepszemlét. A hulladékgazdálkodási nyilvántartások hiánya, a hulladék engedély nélküli helyen történő tárolása vagy elégetése, faanyag vízfolyásokon keresztüli szállítása, patakok medrében történő tárolása csak néhány azon problémák közül, melyekkel az ellenőrök megyeszerte szembesültek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.