November 16-án és 17-én a Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban rendezték a jövő februári korosztályos Európa-bajnokság második kvalifikációs versenyét. A kétnapos Hungarian Openre közel 500 karatés nevezett, köztük az MTK Budapest színeiben tizenöt székelyföldi versenyző. A sepsiszentgyörgyi sportolók két arany-, öt ezüst- és három bronzérem, illetve egy 5. helyezés mellett értékes pontokat szereztek.
A szombati nap a korosztályos versenyzőkről szólt, hat székelyföldi sportolónak sikerült dobogóra állnia. Ezen a napon a kvalifikáción volt a legfőbb hangsúly, ugyanis a résztvevők nagy lépést tehettek afelé, hogy a februári Európa-bajnokságon képviseljék a piros-fehér-zöld színeket. A háromszéki karatésok közül jelenleg Borbély Eszter helyzete a legígéretesebb, viszont csatlakozhat hozzá a már többszörös válogatottkeret-tagsággal rendelkező Török Panka is. Matematikailag még Márkó Kincső, Jakab Eszter és Péter-Csiki Csanád is esélyes indulási jogot szerezni a kontinensviadalra, azonban minderre decemberben Velencében derül fény, az utolsó pontszerző megmérettetésen. Vasárnap az utánpótláskorú sportolók tették próbára magukat, akik négy érmet gyűjtöttek, az összesítést követően pedig kiderült, hogy az MTK Budapest a legeredményesebb együttesként zárta a rangos viadalt.
Eredmények: * aranyérem: Borbély Eszter (kadét, -54 kg), Török Panka (junior, -59 kg) * ezüstérem: Koncz Gyopárka (U12, -38 kg), Sala Bíborka (U14, -47 kg), Antal Gréta (kadét, -54 kg), Jakab Eszter (kadét, -61 kg), Pulugor András (U12, +40 kg) * bronzérem: Márkó Kincső (kadét, -47 kg), Albert Ákos (U12, -35 kg), Péter-Csiki Csanád (kadét, -57 kg) * ötödik hely: Fejér Milán (kadét, -57 kg).
A sepsiszentgyörgyi csapat következő megmérettetése a Pepe Emlékkupa lesz, amelynek november 23-án, szombaton Nagyszalonta ad otthont. Baranyi Zsófia edző elmondta, a székelyföldi klub közel 50 sportolóval utazik a Bihar megyei versenyre, ezután pedig az utolsó kvalifikációs állomásra kerül sor Olaszországban, ahol a Youth League egyben az év utolsó próbatételét jelenti. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.