„Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország hangja a 16, 19, 25, 31 és 41 méteres rövidhullámon” – aligha van olvasónk a közép- vagy az ennél idősebb korosztályból, aki legalább egyszer ne hallotta volna ezeket a szavakat, és ne gondolna vissza nosztalgiával az egykori rádióadóra, amely a maga egyedülálló, páratlan stílusában minden nap bevert egy-egy szeget a kommunizmus koporsójába, hogy aztán végül, okafogyottá válva, ő maga is megszűnjön. „Éles fegyver az imperialisták kezében” – mondta a magyar kommunista pártvezetés a Budapest III.-nak vagy Soroksárnak is becézett rádióról.

Az utolsó adásnap utolsó perceiben – talán még vannak olvasók, akik emlékeznek – Ribánszky László (álnevén Lengyel Szaniszló) igazgató búcsúzott a hallgatóktól: „Sok szép közös emlékünk van. Féltett kincsként fogjuk őrizni. Isten Önökkel!” – mondta, aztán még egyszer, utoljára felhangzott a jól ismert szünetjel és negyvenkét évnyi működés után a rádió elhallgatott.

A Szabad Európa Rádió az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa által fenntartott független rádióállomás volt, melyet azzal a céllal hoztak létre az 1950-es évek elején, hogy a második világháború befejeztével a Szovjetunió által megszállt kelet-európai országokban biztosítsa az információk szabad áramlását, borsot törve ezáltal a populista, demagóg, minden valóságalapot nélkülöző, népbutító szocialista propaganda orra alá. A kommunista propagandisták „prüszköltek” is tőle rendesen, olyannyira, hogy Magyarországon például három, katonailag szigorúan ellenőrzött zavaróállomást is működtettek, hatalmas fenntartási költséggel. Eme nem túl dicsőséges, ráadásul haszontalan és milliókat felemésztő tevékenységnek 1989-ben vetettek véget a magyar hatóságok, amikor is elkezdték lebontani a zavaróállomásokat. Hírek szerint a diósdi zavaróállomáson olyan erős volt a sugárzás, hogy az ott dolgozók, szinte kivétel nélkül, mind rákbetegségben haltak meg a nyolcvanas években.

A Szabad Európa Rádió egyik legvitatottabb fejezetét 1956-ban írták, amikor is az a vád érte a szerkesztőséget, hogy a budapesti forradalmárokat uszították, harcra buzdították értelmetlenül, mondván nekik, hogy tartsanak ki, mert „érkezik a nyugati segítség”. Később számos, egymástól független bizottság is kivizsgálta ezeket az állításokat, és kiderült: a rádió nem uszított, nem ígért nyugati segítséget, a műsorok zavarása miatt fordulhatott elő, hogy többen nem azt hallották, ami tulajdonképpen elhangzott, hanem azt, amit hallani szerettek volna.

Ha a forradalom bukásában nem is, a kommunizmus bukásában kétségtelen, hogy nagy szerepe volt a Szabad Európa Rádiónak. Hiszen műsorait nem csak idősek, fiatalok is előszeretettel hallgatták, köszönhetően az olyan színvonalas zenei műsoroknak, mint amilyenek a Teenager party vagy később a Délutáni randevú voltak. Ezeknek a lelke és mindenese a felejthetetlen Cseke László (Ekecs Géza) volt. Talán nem túlzás azt állítani, hogy elsősorban a Szabad Európa Rádión felnőtt fiatalok gondolták úgy 1989-ben, hogy elég volt a kommunizmusból, a hazugságokból, a sok megalázásból és kirekesztésből. És kimentek az utcára új világot teremteni. Az már más kérdés, hogy ez az új világ sem hozta el sokaknak a várva várt jóléti társadalmat, sőt, talán még a szólásszabadságot sem. 2020-ban Washingtonban ismét úgy gondolták valakik, hogy Magyarországon szükség van a Szabad Európára, és újra is indították, csak most már új köntösben, multimédiás hírportálként működve (szabadeuropa.hu).

A szabadság végül is olyan dolog, amit mindig őrizni kell, ahogy tette a régi Szabad Európa Rádió is 42 éven át.

Fotó: Nagy D. István